Egy bizarr elme örök ragyogása

Mi az? Mindennel szembe megy, amit manapság bármennyire is okénak tartunk, akár emberi, társadalmi, akár történelmi dolgokról van szó, mégis több ezren(!) kíváncsiak rá, sőt, még élvezik is. A válasz: Till Lindemann szokatlan performansza.

Tulajdonképpen sejthettem volna mire vállalkozom, mégis érkezésem pillanatától kezdve azon agyaltam, hogy hogy a fenében fogom én szavakba önteni azt, amit a színpadon látok. Mert mondhatnám, hogy tabudöntögető show, de ez messze elégtelen lenne arra, hogy átjöjjön Till Lindemann perverz bája, ha szabad így fogalmaznom – mert hát valamiért mégis jegyet vesznek – nem kevés pénzért és nem kevesen azért, hogy lássák őt, meg amit művel. Mondjuk, ha mindezt a színpadon zajló sztorit a szomszéd Pista bácsi hozza le, akkor valószínűleg egy hosszabb zártkörű pihenőre küldik. De ne rohanjunk ennyire előre – folytassuk ott, hogy tudatlanul és kis naivan behuppantam a koncertre – mármint a naivságot értsük úgy, hogy azért sok mindenre fel voltam készülve már a Rammstein munkásságát ismerve, sőt, az ő dalaik bizonyos hangulataimban kifejezetten jól tudnak esni, meg a legutóbbi budapesti bulijukról is totál fellelkesülve értem haza, mert zseniális cirkusz volt. Na hát, valami hasonló mértékletes bolondériát vártam itt is. Ezzel szemben olyan szürreális álomba sikerült csöppennem, aminél olykor azért komolyan nehéz volt megállapítani, hogy ez most képzelet vagy tényleg a valóság. Mert ugye az még teljesen oké, és rég nem számít deviánsnak, hogy valaki tortát vág a közönség arcába, ahogy szintén közhely és csupa snassz, ha az énekes az első sorban állók szájába köp, de, hogy a horrorbohócnak öltözött, kipeckelt szájú dobos, Joseph Letz a női nemi szervet imitáló bugyeszából – remélhetőleg azért mű, bár náluk ugye sose lehet tudni – véres tamponokat hajigáljon a tömegbe, az már annyira nem hétköznapi show-elem, hogy még a birkát daraboló ifjú Manson is elsárgult volna az irigységtől úgy 20 éve, ha ezt előre tudja. Persze itt még koránt sem volt vége a fizetett őrületnek, fagyasztott halak is érkeztek még onnan, ahonnan nem vártuk volna őket, és egyéb más kellékek is a porondra kerültek, kicsit olyan érzést keltve, mintha egy csapat tinédzser kirabolta volna a kisvárosi szexshopot, és most nem tudják, mit kezdjenek magukkal hirtelen. Hozzátenném, egy ideig tágra nyílt szemekkel les az ingerküszöböd, aztán meglepődtem magamon, de elkezdtem ásítozni, mert azért a jóból is megárt a sok, nem, hogy Lindemannból.

Till Lindemann és Asthetic Perfection koncert képekben - klikk a fotóra

És akkor még nem beszéltem a zenéről, ami valamilyen szinten azzal is magyarázható, hogy a látottak mellett nem mindig jutott eszembe, hogy amúgy most én egy koncerten vagyok, ahol zene szól, hiszen ez az eufemizmussal élve is elmebeteg 2 óra kérdés nélkül maga alá nyomta és szolgálatába állította a dalokat, annyira, hogy volt olyan track, ami kábé csak a ritmust adta egy újabb szösszenethez. Ennek ellenére azért nyilván akadt pár tétel, ahol a muzsika átmenetileg visszaszerezhette a figyelmet: legalábbis a monumentális Übers Meer, az amúgy Lindemannhoz képest még tök szelíd klippel rendelkező Ich hasse Kinder, és a 2015-ös debütáló lemez, a Skills in Pills Home Sweet Home-ja is ütősre sikeredett. Mármint úgy, ahogy kell, zeneileg.

És ennyi. Erről a buliról nem tudok, és nem is érzem szükségét, hogy sokkal részletesebben írjak, mert ha valakit megmozgat a Buñuel-i groteszk harmónia, ami már az 1929-es Andalúziai kutyában sem számolt egészséges lelkivilággal, akkor tessék csak részt venni rajta, az többet mond minden szónál, igazi önismereti alkalom, kedves zenei aláfestéssel. Különben azóta is birizgálja az agyamat a kérdés, hogy vajon a lassan nyugdíjas korú Lindemann csak egy feltűnési viszketegségtől szenvedő, meg nem értett művész, akinek ez a túl tökéletesre festett „Harmadik Birodalom esztétika” pusztán egy kiváló játék, vagy a való életben is ennyire borult a csávó? A kérdés nyilván költői, így a válasz soha sem fog megérkezni rá, de azért a legnagyobb erőfeszítéssel sem egyszerű őt elképzelni hétfő reggel a szupermarketben tejért sorban állni.

RQ
Fotó: Mahunka Balázs

[2025.12.09.]