Megnéztük Az utolsó vacsorát a Thália Színházban

Gyilkos fordulatot öltő vacsora, provokatív kérdések társadalmi kérdésekről – megnéztük Az utolsó vacsora ősbemutatóját a Tháliában.

A történet egy amerikai kisvárosban levő kertes házban játszódik, ahol öt egyetemista fiatal vacsorázik együtt. A teherautósofőrt, aki egyiküket kisegítette, meghívják a társaságba, és világnézeti eszmecserébe kezdenek. A fiatalok vegánok, liberálisok, támogatják az LMBTQ embereket, a vendég viszont háborús veterán, homofób, és nem bírja a semmirekellő, semmittevő fiatalokat. De annyira nem, hogy késsel is megfenyegeti egyiküket, a másik karját eltöri, az egyik lányt erőszakkal fenyegeti, mire az elsőként fenyegetett srác hátba szúrja. Az első kétségbeesés után megtetszik a csapatnak a módszer: vacsorameghívás után meggyilkolni olyan embereket, akik menthetetlenül gonoszak, és ezzel jobbá tenni a világot. A hullát eltemetik a kertben és elkezdenek további vacsora vendégeket hívni.

A darabban is elhangzik a klasszikus kérdés: megölnéd-e Hitlert 1921-ben, amikor még semmi rosszat nem csinált - a darab alapvetően ezt a problémakört dolgozza ki hosszabban. Az első néhány vendégnél a szerző segít dönteni: melegeket gyűlölő és elpusztítani akaró pap, nőket megalázó, férfisoviniszta disznó... De ahogy várni lehet, a módszer elfajul, a fiatalok egy idő után maguk is gonosszá válnak és olyan embert is megölnek, aki már ebben a sajátos kontextusban sem érdemelne halált.

Ezzel telik az első felvonás: a színészek kitűnőek, az egész szituáció tökéletesen érthető és átélhető. A vendégek is hatásosak, és az is, ahogy a vendéglátók megpróbálják empatikusan és néha viccesen rávezetni a vendégeiket a nézeteik helytelenségére. Aztán, ha nem sikerül, nyissz, vagy ami éppen adódik...

Szabó Győző az első felvonásban csak felvételről látható: egy olyan tévés showmant játszik, aki szélsőjobboldali hazugságokat terjeszt - az előadás egyik hibája, hogy a beszéde nehezen érthető.

A második felvonásra viszont sajnos elfogyott a szerző mondanivalója, ezért abszurd és felesleges dolgokkal telik az idő: a fiatalok táncolnak, szexelnek, villognak a fények, száll a füst. Az újabb vendégek se olyan érdekesek már. Az előadás egy idő után rákanyarodik a krimi szálra: ennyi ember eltűnése feltűnik, a hullákat is csak simán a kertbe temették, felbukkan tehát egy seriff, akit Udvarias Anna játszik. Ő sajnos, ahogy a Trópusi vacsorában elmagyarázták: fullba nyomja a kretént, amíg őt is ki nem nyírják.

Végül, ahogy várható volt, Szabó Győző lesz az utolsó vacsoravendég, aki másképp kezd el beszélni, mint a tévében szokott: liberális nézeteket hangoztat és ezzel megzavarja a fiatalokat. Az utolsó fordulat ezek után kiszámítható, ami után még egy alternatív verziót is bemutatnak, ahol az egész folyamat meg sem történik.

A probléma, hogy elmarad a katarzis: a feltett kérdésekre nem sikerül releváns válaszokat találni. Nyilván nem könnyű a gonoszság, illetve egy konkrétan gonosz, hazudozó disznó ellen küzdeni, aki ráadásul a darab végén kitalálja, hogy elnöknek jelölteti magát... 1995-ben, amikor a színdarab alapjául szolgáló film megjelent, ez egy szatirikus, túlzó, abszurd felvetés lehetett. 2025-ben, Donald Trump második elnöksége elején azonban a világ abszurditása már sajnos messze túlhaladta azt, amiről ez a darab szól...

Szatmári Péter
Fotó: Thália Színház – Juhász Éva

[2025.10.15.]