Nehezen behatárolható, tökéletes háttérzene, zajos gitárokkal...

Sinus (2002) és Transistor (2004) címmel már kerültek ki művek e különleges csapat műhelyéből, így ez már a harmadik – a szó legnemesebb értelmében – műalkotásuk. Experimentális rock, nyugtató és gondolatébresztő háttérzene, idegesítő effektekkel, és egyedi hangulattal.

Furcsa effektekkel, zajokkal, visszhangosított és zúzós gitárokkal alaposan kiérlelt zene ez, méghozzá a nagyon underground fajtából. Éneket nem, csak szövegmondásokat, talán üvöltéseket hallhatunk néha fel-feltűnni, de azok is megtekerve, betorzítva, különböző módokon színesítve jelennek meg. Nincs tehát jelen a megszokott vokális központ, itt a hangszerekből előcsalt hangok beszélnek, adnak gondolatokra lehetőséget. A számcímek is önmagukért beszélnek: Jasa, TJN, Tester, Track7, Bifocal és Slalom.

Őszinte muzsika

Elsőre igen merev tekintettel bámultam a borítót, rajta ezekkel a szavakkal, címkékkel. Nagyon elvontak lehetnek, meg nagyon alternatívak, ha ilyesmi dolgokkal akarnak minket traktálni – gondoltam -, ismét egy önmegvalósító egoista alter brigád. Vártam az őszinteséget nyomokban sem rejtő dalokat, dalszerűségeket, és persze a tipikus brit pop hatását. Aztán persze várhattam. Ezt a zenét aztán nem lehet presztízsből nyomni, nem csinál az ember ilyet azért, hogy vagány legyen a haverok között, vagy hogy bukjanak rá a csajok. Ez egy nagyon őszinte muzsika, nagyon meglepő, nagyon impresszív, egyszersmind magával ragadó.

Találunk itt finom rockos témákat, helyenként metálos bedurvulásokat, az egész azonban olyasmi számomra, mint valami grunge-os elszállás, persze a minőségi fajtából. Külön dalokat nem is nagyon tudnék kiemelni, hiszen ez egy komplett egész, egyben adja azt, amit ez a zene képvisel.

Nagy átfedés

Egy dolog, azonban feltűnt. A lemezt hallgatva utánanéztem a csapatnak a neten, így akadtam hivatalos honlapjukon (www.pozvakowski.hu) letölthető formában mindkét korábbi lemezükre, pár kattintás után már bele is hallgattam a dalokba. A sajátos stílus persze adott, viszont fura volt hallani, hogy mekkora az átfedés a Transistor és a Microtron között. Nem igen tudom eldönteni, hogy jelent-e bármiféle problémát, hogy szinte semmit nem újítottak ahhoz képest, azonban ez szembetűnő. Igazából talán mindegy is, hiszen bármelyik korongot tesszük a CD lejátszóba, a kikapcsolódás garantált és azt kapjuk, amit az előző lemez során már megszoktunk.

Amit ajánlani tudok, az egy besötétített szoba, egy kényelmes fotel, sok hangerő, becsukott szemek, nyitott fülek, és kitárt lélek. A hatás nem marad el, az élmény pedig – ha lehet ma még ilyet kijelenteni- egyedülálló. Talán a megboldogul GIRE zenekar munkássága volt ennyire magával ragadó, igaz, ott Kátai Tamás nagyon karakteres verseket is font ahhoz a szintén különleges muzsikához.

Már jó ideje hiszem, hogy a magyar zenészek tudnak valamit, van itt valami különleges, és örülök, hogy alkalmanként azért ezek a csodás pillanatok is a felszínre kerülhetnek. Aki teheti, szerezze be ezt a CD-t, megéri. Minőségi munka.

– Gedeon Andrea –

[2008.05.06.]