Ha december, akkor Kormorán nagykoncert. Ha Kormorán nagykoncert, akkor az előadás minden bizonnyal új lemez megjelenésével is párosul. És valóban: a régi, jó hagyományokhoz híven, lassan megérkezik az évi, rendes Kormorán album, amelynek bemutatóját ezúttal a Fővárosi Nagycirkusz sátrában ejti meg a hazai folk-rock csapat. »
Éppen egy csillárboltban hallgattam az üveggyöngyös giccs-csillárok hangját, amikor az egyik ismerősöm rám csörgött telefonon, hogy ha érdekelne még a szívhez szólóan játszó tangóharmonikás, akkor most menjek, mert éppen zenél a Moszkva téren. »
Mint ismeretes, november hónapban került a boltokba Hobo legfrissebb szólóalbuma, a Circus Hungaricus. A felfokozott érdeklődésre való tekintettel, december végén dedikálásra kerül sor a budapesti Rock diszkontban. »
A Madách Színház egyik sikerdarabja, a József és a színes, szélesvásznú álomkabát életében 2009. november 22-én új fejezet kezdődött, hiszen immár a 100. előadásra gyűlt össze a közönség. »
Egy szeptemberi napon, az Alexandra Könyvesházban, két ember ült egymás mellett egy-egy színes fotelben. Balázs Fecót és Horváth Attilát faggatta Bencze Attila, a Bencze-show nyilvános tévé felvételén. Elválaszthatatlan a meghívott páros, az énekes, zeneszerző, zenész és a szövegíró. A legnagyobb cinkossággal ülnek, mintha valamivel többet tudnának az életről és a világról, mintha a lélek és a zene közös fényudvarában fociznának, soha meg nem öregedve. »
Csengőhang-készítő programból rengeteg van, de az igazán kényelmesen használhatók általában fizetősek. Íme egy ingyenes megoldás, amelyet még telepíteni sem kell, és több platformon is működik. »
Meghallgatta a debütáló országos rádióadókat a kedvenc csatornájukat elvesztő hallgatók túlnyomó része, de a legtöbbjüknek nem jött be az újdonság legalábbis erre utal egy a napokban készült közvéleménykutatás. »
Azt még nem tudni, hogy a Nagy Visszatérés előszele fúj meg minket az egyébként kitűnő aerodinamikai tulajdonságokkal rendelkező Papp László Sportarénában, vagy csupán egyéjszakás kalandra jönnek össze a Tátrai Band zenészei a színpadon? Egy valami biztos: a húsz éve alakult, és az új évezredre szép csendben kimúlt, igényes muzsikát játszó formáció méltó módon kívánja megünnepelni a kétikszes jubileumot. »