Nemcsak a 2009-es évtől, de egyik gitárosától is búcsúzik idei utolsó fellépésén a Zanzibar. Attól, hogy az eddigi ötösfogat négy főre apad, a népszerű rockcsapatnál még nem áll meg az élet. Gőzerővel folytatják a munkát, hogy ígéretük szerint a jövő évre is rengeteg újdonsággal elégíthessék ki rajongóik zanzi-vágyait. »
Mi is lehetne a legszebb pillanat egy zenész életében, mint mikor hosszú éveken át tartó, sikeres szerzői- illetve színpadi munkáját immár hivatalos helyről is elismerik? Török Ádám, a Mini együttes megálmodója, motorja olyan muzsikustársak után söpörhette be a rangos Bluespatika díjat, mint például Hobo, Tátrai Tibor, vagy Deák Bill Gyula. »
Közkedvelt és elismert zenész, aki nem csak közhelyeket puffogtat szövegeiben, hanem megérinti a hallgatók lelkét. Hiszi, hogy a daloknak üzenete van, és azt ígérte: amíg bírja csinálja, mert a rajongók mosolya mindennél többet ér. »
Funkybiotikummal oltanak a Back II Black tagjai. A zenekar négy év után megjelent új albuma afféle gyógyhatású készítmény, mely garantáltan lázba hozza a közönséget – állítják a fiúk. A Funkybiotikum jótékony hatásairól Te is meggyőződhetsz a szombati Sztársávban, ahol Bebe, Erdélyi András és Glatz Gábor lesz Várkonyi Attila vendége. »
Egy ígéretes rock karrier, amely 2005-ben indult országhódító útjára. Ehhez minden adott volt: „Bivaly” erős hang Kalapács József torkából, körülötte kipróbált zenészek, akik mesteri módon nyűvik hangszereiket. Aztán kikacsintás a nemzetközi piacra, de már másik énekessel. 2009 júniusára kialakul a jelenlegi felállás; eszerint a svéd-magyar összetételű HARD együttest Björn Lodin énekes, gitáros (producer), Csillag Endre gitáros, Csillik Zsolt gitáros, Mirkovics „Zserbó” Gábor basszusgitáros és Hornyák Balázs dobos alkotja. »
Az old school punk-rock bandának megjelent a 20 évet összefoglaló CD/DVD-je, nyomják az országos turnét, nemrég EP-vel, klippel jelentkeztek, most pedig készül a lemez, amin már az új felállás játszik. A kérdésekre Zozó, Csáp és Toncsi válaszolt. »
Két nagy kérdés zsongta körbe a szombat esti Csillag születiket. Az egyik, hogy melyik lesz az a két produkció, aki maximum már vendégszereplőként vesz részt a műsor hátralévő részeiben, a másik pedig, hogy Ördög Nóri milyen hajjal jelenik meg a képernyőn. »
A soproni Nap Rádió, azon belül Kóczán Bálint vendége volt nemrég egy telefonos interjú erejéig Behumi Dóri, a Budapest Bár zenekar énekesnője. A Starcafé műsorvezetője kérdezte őt koncertekről, új albumról, de kiderült az is, hogy titkos vágya teljesült azzal, hogy május óta ő is az egyre népszerűbb együttes tagja. »
Nagy pénzt akaszthat, aki kockáztat a tobet.com on-line fogadási portálon. Mint azt korábban megírtuk, ezen az oldalon a szokásos sportfogadások mellett a népszerű televíziós tehetségkutató versenyzőire is lehet már fogadni. »