Szombaton lenne Flipper Öcsi szülinapja - emlékezetes dalaival gondolunk rá!
Jeszenszky Béla Tibor három ismert zenekarban (Hungária, Dolly Roll, STEP) játszott, majd szólókarrierbe fogott. 2001 óta nem jelentetett meg anyagot. Öcsi 2008. november 25-én távozott az élők sorából, szombaton lenne 48 éves.Három kiváló muzsikával emlékezünk rá.
Flipper Öcsi - Jeszenszky Béla Tibor - 46 éves volt. Egy hónappal ezelőtt került kórházba. Életéért hetek óta küzdöttek a kórház dolgozói, többször volt intenzív osztályon. Állapota az utóbbi időben javulni látszott, de szervezete kedd éjjel feladta a küzdelmet.
Flipper Öcsi gyermekkorától zenélt, dobolni és csellózni tanult. Olyan neves tanárok oktatták, mint Sík Olga és Domahidy László. 1982-ben csatlakozott a Hungária zenekarhoz, két album, köztük az Aréna közreműködője volt. 1983-ban, a Hungária feloszlása után a Dolly Roll tagja lett, és 1987-ig maradt a zenekarral, több lemezükön szerepelt. Később a Step együttessel, majd szólóban koncertezett és készített albumokat. 1998-ban ismét a Dolly Roll-lal adott koncertet.
Első videónkban Öcsi a Dolly Roll tagjaként pörgeti a tempót. Gina című daluk ma is nagy sláger.
"Gina, a jutalom játék te vagy nekem
Gina, Gina, Gina
Gina, megcsíptél most már - nincs vita
Gina. Gina -te bestia"
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.