Merjünk nagyot álmodni! - Képes koncertbeszámoló Gyurki Beatrix első önálló koncertjéről
A magát tökéletesen tisztán látó, kellő öniróniával kezelő Gyurki Beatrix a szemünk előtt érik profivá. Első önálló estjén dalban vall, dalban játszik és dalban mutatkozik be a nagyérdeműnek – kendőzetlenül, őszintén, alázattal. Képes koncertbeszámoló és interjú az „ász”-t magában őrző énekesnővel…
A Voice-ban feltűnt énekesnő tehetsége és alázata meghozta számára a nagy lehetőséget: Teltház című, önálló esttel mutatkozott be a minőségi budapesti szórakozás fellegvárában, az Orfeumban, ahol az őszinteség, valamint a természetes tisztaság átható erejével tarolt.
Gyurki Beatrix-ban igazi, elementáris őserő lakozik. Istenadta tehetségét, ajándékát alázattal használja, szorgalommal csiszolja annak érdekében, hogy valódi szolgálatot teljesíthessen. Bár a sokoldalú énekesnő színpadi jelenléte még esetenként – a rutin hiányából fakadóan – némi bizonytalanságról árulkodik, a veleszületett, legfőképp önmagával szemben támasztott maximalizmusa exponenciális ütemben viszi egyre előrébb és egyre magasabbra. Megható, hogy az önértékelési deficit mellett mennyire árad belőle a szeretet.
Beatrix a nehéz dalválasztással igazi próbatétel elé állítja magát. Széles repertoárját két részre osztja: az első blokk nosztalgikus dalai, balladái (többek között eszméletlen hiteles Lady Gaga- és Adele-feldolgozások) után a második felvonás táncos betétei (akár a Tina Turner-rockgépezet, akár a Farkas Gábor Gábriellel közös előadott The Time Of My Life című Dirty Dancing-betétdal) a közönséget a táncparkettre vonzza.
További képekért kattints!
Ezentúl Gyurki Beatrix estje havi rendszerességgel, csillogó színfoltként ragyogja be a budapesti éjszakát. A koncert folytatása következik.
Vétek lenne nem megszólaltatni az est főhősét, amit az alábbi beszélgetés is plasztikusan bizonyít.
— Milyen érzés volt az Orfeum intim hangulatú színpadán debütálni az önálló esteddel? — Egy lány vagyok a karaoke-bárokból, aki élete legelső fellépésén felkérést kapott Sziklai Ildikótól, az Orfeum programigazgatójától egy önálló estre, egy olyan helyen, ahol közismerten a magyar könnyűzene kiválóságai lépnek fel. Mit lehet erre mondani, ami kifejez mindent, és mégsem elcsépelt? Akik ismernek, tudják, hogy nincs baj a beszélőkémmel, soha be nem áll a szám [felnevet], de néha még velem is megesik, hogy egyszerűen elakadnak a szavaim; és lássuk be, a fentiek fényében a szótlanságom beszédesebb, mintha bármit is mondanék. Van, hogy képtelenek vagyunk szavakba önteni az érzéseinket, így szavak helyett a fülig érő mosoly és az örömkönnyek beszélnek.
Nézd meg Gyurki Beatrix elsöprő tarolását a Voice-ban!
— Mely tematikára építetted fel a műsort? — Tudod, miért Teltház a koncert neve? Csak rám kell nézni… Másodsorban azért, mert nagyon sokrétű a személyiségem. A plakáton megjelenített négy alteregóm is ezt a sokszínűséget szimbolizálja; és bár sokan vagyunk, mégis ennyien alkotunk egy kerek egészet. Harmadsorban azért, mert a teltház angol megfelelője a full house, ami egy, a pókerben is használatos kifejezés. Mi, öten – a zenekar és én – öt lappal játszunk ezen az estén. Öt testrészre szeretnénk hatni: a fejre, a szívre, az ágyéktájékra, a lábakra és a bőrre. Azt szeretnénk, ha minden este úgy távozna a közönségünk, hogy a felsoroltak közül egyik se maradjon ki.
— Merre tartasz most, hogy egy új fejezete indult el az életednek? — Úszni tanulok, ahogy eddig is, csak most „kicsit” mélyebb a víz, nagyobbak a hullámok és többen nézik a botladozásaimat; viszont sokkal többen vannak azok is, akik szakmailag segítenek.
Az énekesi/előadói pálya is tipikusan egy olyan szakma, amit csak könyvekből nem lehet megtanulni. Fel kell állni (vagy ülni) a színpadra, esni és kelni kell, hogy az ember rutint szerezzen.
— Miben látod a saját fejlődésed zálogát? — A tudás ott kezdődik, hogy tudjuk, mit nem tudunk. Minél többet tudunk, annál inkább rájövünk arra, hogy mi mindent nem tudtunk még. Nem csak az idomaim, az önkritikám is jól fejlett. Maximalista vagyok. Gondolod, hogy ezek után, nyugton ülök a babérjaimon? Mindig van mit csinálni.
— Mit jelent számodra a muzsika, az éneklés? — Két dolog mindig van nálam: zene és macskaszőr.
Az éneklés az egyetlen olyan dolog, ami az eddigi, közel harmincéves életpályámat végigkísérte. Sok mindent elkezdtem, majd abbahagytam, mert rájöttem, hogy nem nekem való, de ettől valahogy nem tudtam „szabadulni”, és már jó ideje nem is akarok. Kőkemény realistaként eleinte magamnak is féltem beismerni, de legbelül már tudtam, hogy nekem énekelnem kell. Hogy miért? Mert ehhez kaptam tehetséget; mert imádom; mert egész egyszerűen örömet okoz, boldog vagyok tőle; mert olyan szakmát akarok, ahol a munka hiányzik, nem pedig a fizetésem.
Hírek
