Ozzy Osbourne biztos nem megy nyugdíjba - az utolsó Black Sabbath koncert

Ozzy sosem fog megöregedni! Most láttam életemben harmadszorra színpadon és most ugyanaz a megállíthatatlan rock ördög állt a deszkákon, mint mondjuk hat évvel ezelőtt, 2010-ben (amikor őfelsége arcon lőtt a habágyúval). Abban pedig szinte biztos vagyok, hogy ez így lesz még tíz, meg akár húsz év múlva is!

Cseppet sem gond, az, ha egy legendás zenész saját magával haknizik, mert annak van értelme és létjogosultsága. Továbbá az sem gond, hogy ha a Black Sabbath dalok Ozzy torkából most egy kicsit talán hamisan szóltak. Nem gond, mert ő énekelte, így volt autentikus és persze, hogy élvezhető volt. De még mennyire. Szóval egyáltalán nem okozott csalódást az idén 48 éves zenekar-ikon. Vagyis igen. De csak az tette valamennyire is szomorúvá a hatalmas tömeget az Arénában, hogy talán soha többé nem fogja már így, együtt a színpadon látni ezt a nagyszerű csapatot. Legalábbis állítólag. Viszont ez a bánat is inkább csak otthon érte vagy éppen érhette utol a rajongókat.

A (valószínűleg) több ezres tömeg a koncert alatt pedig inkább úgy tűnt, hogy nem gondolkozott ilyeneken, énekelt, léggitározott, dobolt a lábával, és még azok is, akiknek „csak” ülőhely jutott, sem bírtak a fenekükön maradni, állva ugrálták végig a legnagyobb Sabbath slágereket. Ezekben a legendás dalokban pedig nem volt hiány. S habár Ozzy tényleg néhol mintha hamiskás lett volna, ez semmit sem vett el az élvezetből, sőt, talán még tett is hozzá, mert miért ne. Így következtek egymás után a jobbnál jobb dalok, a sorból pedig egyértelműen nem maradhatott ki a szinte már örökzöldnek számító Paranoid se. Sőt, volt effekt, és a színpad mögé vetített ősrégi felvételek is, a nosztalgia jegyében.

Egyetlen egy dolog akasztotta meg csupán nálam néha az élményt. Ez pedig az az esemény volt, ami két-háromszor előfordult a másfél órás buli alatt: Ozzy bizonyos időközönként a saját nevéhez nem méltón igyekezett az amúgy is tomboló és éljenző közönséget „megénekeltetni”.

Nem volt rocksztáros

Ez összességében elég furán hatott, egyáltalán nem olyan volt ez a közjáték, mint egy koncerten szokott lenni. Nekem leginkább egy-egy hazai zs-kategóriás tribute banda, a sikerért kalimpálva küzdő tehetségtelen énekese ugrott be az esetről. Szóval ez tényleg nem volt sem rocksztáros, sem Ozzys. 

Szerencsére azonban ezeket a stílusmalőröket hamar feledtette a soron következő dal, és persze a tömeg magával sodró lelkesedése. Ja és itt végre valóban el lehet süti a már-már unalmassá vált, ám legtöbbször nem is annyira igaz állítást, miszerint kicsik és „nagyok” együtt mulattak.

A legfiatalabb versenyző szerintem alig volt négy éves, és a jócskán nyugdíjas korú bácsik is úgy ropták a Sabbath nótákra sörrel a kezükben, mintha csak alig múltak volna el tizennyolc évesek. ÉLMÉNY volt, igen, csupa-csupa nagybetűvel. És kövezzen meg bárki, de én tényleg nem hiszem el, hogy ennyi volt. Látjuk mi még a Black Sabbathot koncertezni, erre a fejemet teszem! Ja és már csak egy dolgot sajnálok: hogy a második visszatapsra már nem jött vissza senki se. Pedig kedves Ozzy, a tömeg várt!

– kurczorsi – 

[2016.06.23.]