Fekete-fehér varázslat, hangban és képben
Napsugár. Melegséget áraszt a felvétel, gyengéd, finom. Lassú, megfontolt dallam, légies játék. Ahogy a napsugár is felmelegíti az embert egy hűvösebb nyári napon, úgy melegítette fel az én kedvemet is a zene.
Árnyak. Velünk vannak, kísérnek minket, akár a nap süt, akár egy lámpa fénye világítja meg a teret. Észre sem vesszük, természetesnek tekintjük őket. A zongora is olyan természetesen szól, hogy szinte azt éreztem: belőlem szól.
Gyötrődés. Ki ne érezte volna már ezt az oly’ emberi érzést. Azt az érzést, amely nélkül nem lehet élni, mert ha nem gyötrődünk, nem is jutunk előre. Minden döntésünkért gyötrődni fogunk egyszer, s minden döntésünk miatt szembekerülünk majd bizonyos emberekkel, feleselni fognak velünk. Ahogy ebben a dalban a zongora és a gitár is felesel egymással, szinte kergeti egyik hangszer hangja a másikat.
Hópelyhek. Ezek a csodás, hűvös, mosolygásra késztető megfagyott vízcseppek. Úgy táncolnak a billentyűk, mint ahogy bejárja az égtől a földig tartó útját egy-egy hópehely. Olyan rövid a szerzemény, amilyen gyorsan a tenyérben elolvad a hópihe.
Tavasz. A természet felébred, a madarak ismét csicseregni kezdenek. Ahogy az élőlények ébredeznek, úgy bontakozik ki a zene is: miközben egyik szólam folyamatosan ismétlődik, „támogatja” a másikat.
Vinum. Olyan a zene, mint mikor belenézünk egy pohár aranysárga Chardonnay-ba: szinte látjuk magunk előtt az érett szőlőszemeket, amelyekből először must, majd bor lesz. Így voltam ezzel a dallammal is: hallottam, ahogy felépül, ahogy kialakul, majd átéltem azt az élményt, amit egy pohár finom bor tud nyújtani.
Fellegek. Bármilyen derűs is az élet, felhők azért mindig vannak fejünk felett. Amikor még nem tudjuk, hogy vihar-, bárány-, hó-, jégfelhők-e, de pont ettől érdekesek. Ehhez hasonló bizonytalanságot érzek ki a játékból is: nem tudni mi lesz a vége, néha „dörögnek” benne a mélyebb hangok, de elsuhannak fejünk felett.
Sirató. Mindenki siratott már valakit életében, át tudja érezni azt a fájdalmat, amit én is kiéreztem ebből a dalból. A hangjegyek úgy épülnek egymásra, olyan óvatosan, mint amikor ráébredünk arra, hogy akit szerettünk, aki fontos volt nekünk már nincs velünk. Amit már nem tudtunk neki elmondani, azt kifejezi ez a felvétel...
Lélekharang. Az utolsó hang, amely az eltávozóhoz szól. Kíséri lelkét a hosszú útra, üzen az itt maradóknak. Összetett jelentése van, ahogy a szerzemény is összetett: szomorú, mégis valami remény sugároz. Reményt, amelynek minden emberben kell lennie ahhoz, hogy elfogadja az elfogadhatatlant…
[2007.02.28.]
Hírek
