Divatba jön a pánikszerű szórakozás?

Összefogott három helyszín, hogy egy három koncertes partysorozatra a legjobbat hozzák ki magukból. Bármelyik szakma megirigyelhetné ezt a kollegialitást: noha előfordult már, hogy a Tesco Disco, a Trash Club City vagy a Lollipop programjai ütötték egymást, versengés mégsem alakult ki közöttük.

Bár az este nehezen indult, november 9-én több százan szórakoztak a hangulatosan berendezett budapesti K2 klubban. A koncertek kezdését kilenc órára hirdették meg, odaérkezésünkkor azonban a ruhatárat még zárva találtuk. A klub vezetői részéről nem lett volna felesleges erőfeszítés kihelyezni néhány útbaigazító táblát sem, hiszen a ruhatár a bejárattól meglehetősen távol kapott helyet.

Utazás egy más világba

A klub Kashmir egy meglehetősen különös légkörű szórakozóhely. A pletyka szerint orosz laktanya volt, melynek falai mára narancssárgák, keleti motívumokat ábrázoló diákat vetítenek ki rájuk, s a plafonról műanyag pillangók, papagájok és különféle szalagok lógnak. Olyan, mintha egy másik, szürreális, ám izgalmakkal teli világba csöppentünk volna. A hatalmas alapterületű klubban két koncertterem, egy "kamara" és egy nagyszínpad kapott helyet. A fellépések színhelyein kívül négy közösségi helyiség is van, ahol csocsózni, inni lehet, vagy éppen kényelmes kanapékban elterülve beszélgethetnek a vendégek. Talán ennek az elrendezésnek köszönhetően kicsit elterelődött a figyelem az este első fellépőiről, a kis kanapés szobákban ugyanis sokan belefeledkeztek a beszélgetésbe. Lehet, érdemes lett volna a fellépési sorrendet, időpontokat néhány falon feltűntetni, s így emlékeztetni a közönséget a programra.

Így az est első kistermes fellépőjére, a Mizantropra is. A dunaújvárosi zenekar, különös hangjaira csak néhányan voltak kíváncsiak, pedig érdemes esélyt adni nekik. A fiatal srácok közvetlenségét mutatta, hogy többször leléptek a színpadról, és a nézőtér első sorainak ürességét kitöltve lent zenéltek. A háromról négytagúra hízott zenekar hozta formáját: előadásuk legmeghatározóbb alakja az elektrozenészük, aki fellépés közben megállíthatatlanul, véletlenszerű koordinációval ugrál, így felvidítva a produkciót.

Hakni és katarzis

Mindeközben a nagyteremben színpadra lépett a Kolin. A formáció ritkán nagyon keményen gitártépős, inkább funkys, kicsit discos zenével táncoltatta meg közönségét. A koncert hangulata kicsit haknizós volt: táncoló első sorok, viccesen felöltözött énekes és lelkes közönség jellemezte a fellépést. A hallgatóság java-része családias légkörben élvezte a zenét, amit sokan csak távolról mertek szemlélni

A kisteremben némi átszerelés után következett a Hammer of gods. Bár a névről elsőre egy metálbanda ugorhatna be az olvasónak, a fiúk inkább a lélektépő, mintsem a gitárgyilkos akkordok hívei. Zenéjükben nem a zúzás vagy a tánc tűnik lényegesnek, már a kiállásukon látszik, komolyan veszik, amit csinálnak. Amint megszólalnak a hangszerek nyilvánvalóvá válik ez: az ember inkább hátradönti a fejét, nézi a fényeket és az élet szépségén vagy keserűségén mereng. Igazi katartikus élmény.

Elektrorakéták

Egyenesen Londonból repült Pestre a Riviera F formáció. A két lányból s egy szintis férfiből álló banda régi discokorszakból származó öltözékbe bújva vegyíti az indie-re jellemző akkordokat az elektronikus zene őseitől örökölt ritmusokkal, primitív szintidallamokkal. A ritmust dobgép adja, az énekhang tagoltsága is gyakran hasonlít a Kraftwerktől megszokott ál-géphangra. Sokan tánccal üdvözölték a mostanában egyre ritkább stílus képviselőit, ám a közönség nagy része inkább a kisteremben tomboló Panic Radio koncertjét választotta.

Pánik a színpadon

Az egyik legviccesebb magyar zenekar szokásához híven rendesen felpörgette az éjfél után már elálmosodott hallgatóságot. A dübörgő ritmusok, az egyedi megjelenés, a pánikszerű szórakozás meglepően kedvelt mostanában. A közelmúltban az együttes egy fals rémhírrel tette próbára rajongóit: feloszlásukat hirdették. A közlés után számtalan e-mail és myspace hozzászólás érkezett a zenekar felé, akiknek koncertjén bárki meggyőződhetett arról, a banda együtt van, sőt bizakodva tekint a jövő felé: néhány számukban már szintetizátorral egészül ki a trió, s ugyanolyan, ha nem nagyobb lelkesedéssel zenélnek, mint korábban.

Az este utolsó fellépője a Neo volt. Az együttes profizmusa mértékadó lehetne a szakmában. Habár a karórák éjjeli fél kettő körül álltak, mikor elkezdődött a koncert, zeneileg mégis tisztán szólaltak meg. Kőváry Péter különféle effekt ill. torzító pedáljaival most is sokat játszott, a fáradtság talán csak a hosszú gitárszólók elmaradásában mutatkozott meg. A közönség sajnos pont akkor jött bele a koncertbe, mikor az a végéhez ért. A felgyülemlett csúszások miatt így sajnos a ráadásra sem maradt már idő. Az együttes, ha minden a tervek szerint halad, hamarosan egy újabb meglepetéssel kedveskedik a nagyérdeműnek.

Van mit csiszolni

A minifesztivál apró hiányosságait figyelmen kívül hagyva izgalmas koncepcióval fogott össze jó néhány, egymástól különböző stílust. A hely hangulata, a fellépő együttesek sokszínűsége és az idő érezhetetlen múlása enyhén eklektikussá varázsolták az estét, hiszen az egyik pillanatban egy lágyabb rock-koncerten volt, a másikban pedig egy disco-popra táncoló tömeg közepén találta magát. Jogos a minifesztivál jelző, hiszen ettől olyan érzése volt a látogatónak, mint egy nyári dzsemborin: kíváncsisággal vezérelve belehallgatott mindenbe, amihez eljutott, s vagy megragadta, amit hallott, vagy tovább állt a másik terembe. A helyzet sajátosságának hála sajnos két fellépőről nem tudunk érdemben beszámolni, a Jacked és a Passion Boys koncertje alatt ugyanis más fellépéseken jártunk.

-Molnár András-

 

[2007.11.21.]