Egyszer még híres zenekar lesz belőlük - interjú a Road zenekarral

Többektől is hallottam már a címben megfogalmazottakat. Pedig már most is híresek. A Road zenekar turnézott már többek között a Tankcsapdával és a Depresszióval is, mostanság meg, ahogy ők mondják "önállóznak ". Az embernek mindig arra van ideje, amire szeretné. Vagyis náluk gyakorlatilag szinte minden a zenéről szól. "Azon szerencsések közé tartozunk, akik elmondhatják magukról, hogy a hobbijuk és a munkájuk tök ugyanaz." Velük beszélgettem.

- Hogy kezdtetek el zenélni? Tanultatok „hivatalosan” zenélni, vagy csak úgy magatoktól játszogattatok és így sajátítottátok el a zenélés "tudományát"?
- Természetesen, mint a legtöbb rockzenésznél, ez nem egy tudatosan kitervelt zenetanulási hadművelet volt első körben, hanem autodidakta módon a fatertől megörökölt behangolhatatlan bulgár akusztikus gitáron kezdődtek el az úgynevezett szárnypróbálgatások. Mi is úgy kezdtük, mint nagyon sokan. Azokkal a bizonyos első hangokkal: Smoke on the Water, Paranoid, Nothig Else Mattes, na meg A felkelő nap háza, és ilyenek... Aztán az évek során több tanárba is belebotlottunk és hol tudatosan, hol tudat alatt, de képeztük azért mindig kicsikét magunkat…

- Mikor, hol és hogy alakultatok meg?
- Itt viszont elég sok tekintetben eltérünk a hagyományos, zenekar alakulós sztoriktól. Mi egy igen kis mátraaljai településről, Domoszlóról származunk, amely lélekszáma kevesebb, mint sokszor a nagyobb bulijainkon előttünk álló közönség létszáma. Tetőtől-talpig egyszerű falusi kutyák vagyunk, ismerjük egymást ezer éve. Semmi komoly zenekari alakulás nem volt. Csak zenélgettünk magunknak, egymásnak és egyszer kitaláltuk, hogy csináljunk egy lemezt. Igazából innen van nekünk időszámítás. A Road zenekar – bár korcs és más típusú formái már korábban is ketyegtek – igazából 2004-től létezik. De hónapot, napot, órát percet nem tudok mondani, mert nem az a fontos, hanem ez, ami most van. Ahol most tartunk…

- Első koncertek?
- Már nem nagyon emlékszem rájuk. Kis füstös kocsmák, 15 centi magas tákolt színpadutánzat dobogó, egy-két sarokban pislákoló színes izzó, kevesebb ital, kevesebb hang, kevesebb néző… De azoknak is megvolt a maga bája. Úgy beszélek most róla, mintha a 40 éves visszaemlékezés lenne, pedig ez 3-4 éve történt. Rövid idő alatt, viszonylag igen magasra tettük a mércét, már ami magunkhoz és az addigi életvitelünkhöz lehet mérni. Igyekszünk persze nem elfelejteni, hogy kik vagyunk és honnan jöttünk, de a nagypályán is tudunk ám viselkedni.

- Mindig rockot hallgattatok?
- Nem. Sőt, most sem csak azt. Az igaz, hogy a zenei fogyasztásunk legnagyobb hányadát a rock/metál vonalból származó muzsikák teszik ki, de olykor bizony mi is ráfanyalodunk például a komolyzenére. Előfordul, hogy koncertről hazafelé a Bartókot hallgatjuk. Néha meg jól esik a jazz, vagy például a népzene. Persze a valóban nagy kedvencek inspirálnak a legjobban. Azok pedig szinte minden műfajból felsorakoznak a CD tárainkban: Motörhead, Killswitch Engaged, Unearth, Faith no More, Caliban, Queen of the Stoneage, Slipknot, In Flames, AC/DC, Stone Sour, Metallica…és reggelig sorolhatnám, de akár a hazai kedvencek közül a WMD-t és az IHM-et is megemlíthetném. Egyébként ez utóbbi nem az a bizonyos nyolctagú TV-ben is humorizáló csapat…

- Melyik számotokat szeretitek a legjobban? Magatokról írjátok a szövegeket?
- Minden szöveg köthető valamihez. Szóval valami külső, belső behatás, vagy érzelmi impulzus, vagy akár egy TV-ben látott hír kapcsán is elkezdődhet itt bent valami. Aztán vagy dal születik belőle, vagy csak egy kósza gondolat. Szeretjük mindet, mert a miénk. Legfeljebb amelyekből klipet is készítünk, azt egy ici-picit jobban. Arra persze mindig is figyeltünk, hogy egy adott dal zenéjének és szövegvilágának hangulata passzoljon. Ez, mondhatni szigorú tudatossággal készülő dolog és mindannyiunk elvárása, egyébként pedig az a titka, hogy innen belülről jön elő. Szóval nem erőszakoljuk meg magunkat emiatt…

- Honnan jött a Road név?
- Vidék, néhány srác, néhány zenekar, egyik héten én álltam a színpadon és a haverom „ródolt” a másik héten fordítva. Aztán kitaláltunk egy olyat, hogy több haver zenekar tagjaival összeállunk egy projektre és feldolgozgatunk ezt-azt. A vége meg az lett, hogy lassacskán az eredeti zenekarok meghaltak, ez a projekt meg mindent túl élt. Emlékszem, Imi egy agyament HC bandából jött át, Goya meg egy rissz-rossz rockzenei jam-ből. Mondjuk az inkább volt lekvár, de mindegy. Erik vendéglátózott kicsikét, meg próbálkozott a jazz-el is, meg ő olyan komolyabbnak készül, de csak itt kötött ki. Én meg pengettem össze-vissza mindenkivel, mindenhol, de sehol nem volt jó, de most, végre itt, azt hiszem megtaláltam a helyem.

[2007.12.12.]