2025. december 5. | péntek | Vilma nevenapja
 
Regisztráció 
Belépés Belépés
Keresés
RSS RSS Hírek Hírek Meghallgattuk Meghallgattuk Ajánlók Ajánlók Fesztiválok Fesztiválok Interjúk Interjúk
zene.hu a kezdőlapom feliratkozás hírlevélre
 
 
 
zenés állások
Oldal.info
 
 
Kapcsolatok
Bozsik Yvette

Bozsik Yvette

Bozsik Yvette 1988-ban szerzett balettművész diplomát az Állami Balett Intézetben. 1988 és 1992 között a Fővárosi Operettszínház táncművészeként dolgozott, ezzel egyidőben a Természetes Vészek Kollektíva alapítójaként kortárs és alternatív táncelőadásokat hozott létre. 1992-ben önálló alkotói útra lépett, Imre Zoltán hívására számos koreográfiát készített a Szegedi Balett számára és 1993-ban leszerződött a Katona József Színházhoz.

Ugyanebben az évben megalapította saját együttesét Bozsik Yvette Társulat néven, melynek művészeti vezetője. A társulat azóta az ország egyik kiemelt, nemzetközileg is elismert kortárs táncegyüttese. 2007-ben koreográfus diplomát szerzett a Magyar Táncművészeti Főiskolán, ahol a koreográfia szak meghívott tanára. Érdeklődése a tánctól a színházig és a filmig is terjed. Önálló rendezéseket készített és főszerepeket játszott. Tavaly elsőként vehette át kortárs táncművészként a Kossuth-díjat.

Díjak, kitűntetések:
1993. Edinburgh Festival - Az estély – Nemzetközi Kritikusok Díja
Scotland on Sunday című újság: a Legjobb Táncprodukció Díja
The Independent Színházi Különdíja
1994. Harangozó Gyula-díj
1995. The Herald című újság Angel Award for Excellence Díja
1996. Edinburgh Festival – Várakozás – Nemzetközi Kritikusok Díja
1997. Edinburgh Festival - Hommage á Mary Wigman - a Legjobb Látvány Díja
1998. Hevesi Sándor-díj
2001. Érdemes művész, Budapestért Díj
2002. Imre Zoltán-díj, Edinburgh Fesztivál – Holtodiglan - Fringe First Díj
2003. Francia Kulturális és Kommunikációs Minisztérium – Művészeti és Irodalmi Lovagrend Tagja
2004. Év alkotója - Magyar Táncművészek Szövetségének díja
2005. Magyar Köztársasági Érdemrend Tiszti Keresztje
2006. Kossuth-díj

Főbb koreográfiák:
Várakozás (Joseph K. Szerelmei) (1992), A villik (1993), Az estély (1993) Az Úrnő (1994), Bartók-est (A csodálatos mandarin, Két portré) (1995), Sárga tapéta (1995), Lakodalom (1996), Emi (1996), (1996) Xtabay, Trois Hommages (In memoriam Isadora Duncan; Honour to Martha; Hommage á Mary Wigman) (1997), Egy faun délutánja (1997), Sztravinszkij-est (Tavaszi áldozat; Most ősz van...) (1999), Holtodiglan (2000), Csoportterápia (2003), Táncterápia (2004), Bál, avagy a táncos mulatság (2004), Tüzes Angyal (2005), Miss Julie (2006), Varázsfuvola (2006), Varázscirkusz (2007), Petruska és Pulcinella (2007)

Főbb rendezések:
Kabaré (1998), János vitéz (2000), Dadaisták (2001), Vagina Monológok (2002), Állatfarm (2002), Commedia dell’Arte (2004), Turandot-közfürdő (2006), Kabaré (2006, Románia), Bál, avagy a táncos mulatság (2007, Románia), Playground (Játszótér) (2007)

[2008.03.06.]

Megosztom:


Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás

A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).

Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.

A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.

Megértésüket köszönjük.

Zene.hu csapat

2025.11.10

 

lap teteje
 
apróhirdetés
© SirOeshImpresszumMédiaajánlatSiteMap/Honlaptérkép • RandD: Jumu

Családias, meghitt hangulat és nosztalgia Nenaval a Barba Negraban
Október 21-én fergeteges...

IL VOLO - 17 éve énekelnek együtt, megnéztük
Felejthetetlen koncerttel tértek vissza...

A legenda, Blackie Lawless  a Barba Negraban - W.A.S.P. koncerten jártunk
Flitteres csuhák, diszkógömb és fityula az Erkelben
Lángolt az MVM Dome - Parkway Drive koncerten jártunk
Cukik és hogy hörögnek - A Hanabie. zúzott ismét Budapesten
Calum Scott varázslatos világa az MVM Dome színpadán
beszámolók még