2025. december 5. | péntek | Vilma nevenapja
 
Regisztráció 
Belépés Belépés
Keresés
RSS RSS Hírek Hírek Meghallgattuk Meghallgattuk Ajánlók Ajánlók Fesztiválok Fesztiválok Interjúk Interjúk
zene.hu a kezdőlapom feliratkozás hírlevélre
 
 
 
zenés állások
Oldal.info
 
 
Kapcsolódó Kiadványok
Pápai Joci: "Vigaszdíj"

Megjelent Pápai Joci bemutatkozó albuma

Pápai Jocival 2001-ben találkozhatott először a nagyközönség, méghozzá az Üstökös című tehetségkutató verseny során. Bár hajszálon múlott Joci sikere, azonban az áhított győzelmet nem sikerült megszereznie.

És bár Jocit ekkor még a széles közönség nem ismerhette meg, az Üstökös mégis fordulópont volt életében, hiszen ekkor határozta el, hogy az életét a jövőben - családján kívül - csak a ZENE határozhatja meg.

Az első Megasztárra még nem jelentkezett, azonban az idén is folytatódó vetélkedore Joci elsőként adta be jelentkezését. Az első fordulókat könnyedén vette, először bekerült az első 100-ba, majd az 50-be is, azonban a döntőbe már a zsűri nem szavazott neki további bizalmat. Joci összetört. Ám a Blikk olvasóinak tengernyi szavazata ismét reményt adott a fiatal srácnak. 35 versenyző közül Joci volt az, aki kimagaslóan a legtöbb szavazatot kapta. Joci pedig meghálálta a bizalmat.

A vigaszági döntőn egy vadonatúj, saját szerzeményt énekelt a közönségnek "Adj erőt!" címmel. A bravúr azonban sajnos nem sikerült, nem sikerült az, ami Gáspár Lacinak az első Megasztár során igen. Ismét kikerült a versenyből. Ám ekkor olyan dolog történt, melyre Joci még álmában sem mert gondolni. A Magneoton hanglemezkiadó az elődöntőt követoen több évre szóló, hosszú távú szerződést ajánlott fel Jocinak.

Az együttműködés első gyümölcse a csak promóciós célokat szolgáló "Adj erőt!" című kislemez volt, melyet a "Ne nézz így rám!" maxi követett. A dalhoz fantasztikus klip is készült, melyet egyre többet látni a VIVA műsorán is.

...és augusztus végén végre valóra válik Joci álma, azaz a boltok polcaira kerül első önálló, bemutatkozó albuma "Vigaszdíj" címmel. A 13 plusz 1 bonusz dalt tartalmazó album zenei producere Szabó Zé volt, a dalok között hallhatunk néhány Joci által írt saját szerzeményt, de többek között Rakonczai Viktor (R-Port), Tyson és Majka is képviseli magát egy-egy dallal. A sokszínű, mind zene- illetve szövegvilágában izgalmas, egyedülálló zenei anyag várhatóan gyorsan utat fog találni a nagyközönség szívéhez.

Az albumon a jó értelemben vett slágeres pop zene keveredik r'n'b és soul hatásokkal, melyre Joci fantasztikus hangja és előadó képessége teszi fel a koronát. A lemezen helyet kapott Santana "Maria, Maria" című slágere is, melyet Joci korábban óriási sikerrel adott elő a Megasztár elődöntoben. Joci messziről indult, és tehetsége alapján minden esélye megvan arra, hogy messzire jusson. A történet azonban csak most kezdődik el igazán...

[2005.08.27.]

Megosztom:


Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás

A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).

Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.

A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.

Megértésüket köszönjük.

Zene.hu csapat

2025.11.10

 

lap teteje
 
apróhirdetés
© SirOeshImpresszumMédiaajánlatSiteMap/Honlaptérkép • RandD: Jumu

Családias, meghitt hangulat és nosztalgia Nenaval a Barba Negraban
Október 21-én fergeteges...

IL VOLO - 17 éve énekelnek együtt, megnéztük
Felejthetetlen koncerttel tértek vissza...

A legenda, Blackie Lawless  a Barba Negraban - W.A.S.P. koncerten jártunk
Flitteres csuhák, diszkógömb és fityula az Erkelben
Lángolt az MVM Dome - Parkway Drive koncerten jártunk
Cukik és hogy hörögnek - A Hanabie. zúzott ismét Budapesten
Calum Scott varázslatos világa az MVM Dome színpadán
beszámolók még