Az elveszett fiúk nyomában - exkluzív interjú a The Kelly Family legfiatalabb tagjával

Angelo Kelly és bandája Krakkóban (Lengyelország) koncertezett nemrég és mi is ott voltunk. Angelo a sokak által ismert The Kelly Family legfiatalabb tagja. A zenekarból már csak négyen zenélnek együtt, sokan az együttesből szólókarrierbe kezdtek, köztük Angelo is. Immáron két éve Angelo, a családtól függetlenül, zenekarával saját útját járja. Harmadik, Lost Sons elnevezésű albumával tavaszi koncertturnéra indultak, melynek Krakkói állomásán sikerült egy interjút készíteni az előadóval.

- Magyarországon is már régóta várják a rajongók, hogy ellátogass, és nálunk is adj egy koncertet!
- Nos, az elmúlt két évben folyamatosan turnéztam a csapatommal, de nagyon sok problémánk adódott a turnébusszal. Ebből kifolyólag nagyon sok helyre nem tudtunk eljutni. De most dolgozunk az új turnén, ami már kész is van, és ami novembertől indul. Azonban az őszi turné keretében még nem tudunk Magyarországra látogatni. Jövő év január, február, március környékére azonban tervezünk egy budapesti koncertet.

- Lost Sons a harmadik szólóalbumod címe. De honnan ez az elnevezés?
- A Lost Sons című szám az új albumon szerepel és így vált címadóvá. A Lost Sons című szám a Bibliában található elveszett fiú példázatra reflektál. Tudod, mikor a történetben egy fiú elhagyja az otthonát és teljesen megőrül, de végül hazatalál; így aztán nagyon jól végződik a történet. Manapság, a generációm egyre üresebbnek érzi magát, irányvesztetté válik, nem tudják, hogy hova szeretnének tartani. Például a gyerekek elhagyják az iskolát, nem tudják eldönteni, hogy mit tanuljanak, mit dolgozzanak. A probléma forrása alapvetően az, hogy az emberek többsége nem fókuszál a legfontosabb dolgokra, mint a család, a szeretet, a vallás, amelyek az igazi boldogságot jelentik.

- Szerintem minden zene a léleknek szól, de a te zenéd különösen jó hatással van a lélekre. Hallottál már a zeneterápiáról, mely segítségével a lélek betegségeit gyógyítják?
- Már többször találkoztam magával a zeneterápiával. Ez egy igazán erőteljes dolog, de én magam tudatosan ezt nem művelem. Számomra a terápiát a zeném jelenti. Olyan dalokat írok, amelyek segítenek kifejezni a gondolataimat, dühömet és boldogságomat. Először mindig magam írom a számokat, és csak ezután mutatom meg a családomnak, a barátoknak, majd a közönségnek. A pénz és a karrier nem tartozhat a zenéhez. Az én felfogásomban a zene inkább a lojalitáshoz tartozó dolog. - Angelo elnevette magát.

- Játsszunk egy kicsit a gondolatokkal! Képzeld el, hogy a világ a végéhez ér, és neked lenne lehetőséget egy hangszert megmenteni az örökkévalóságnak. Mely hangszert választanád?
- Ez egy nehéz kérdés…

- Talán a dob lenne az?
- Szeretem a dobot, de mégis a gitárt választanám, mert azzal tudok énekelni.

- Ezzel tudod magad a legjobban kifejezni?
- Nem, pillanatnyilag én a dalaimmal tudom a legjobban kifejezni magam.

- Ha jól tudom, a dob a kedvenc hangszered, meglep, hogy nem azt mentenéd meg. A közönség is rég láthatott már dobolni a koncerteken. - Mostanság a saját dalaimat írom és van egy bandám, illetve egy külön dobosom is. Ha egyszerre énekelnék és dobolnék, akkor a közönség nem láthatna jól. A kettő egyszerre nagyon bonyolult lenne. Két évvel ezelőtt eldöntöttem hogy sokkal több dalt fogok írni. Választanom kellett hogy dobolni fogok vagy énekelni. Részemről ez egy nagy áldozat volt, de ezelőtt évekig a dobok mögött ültem és úgy énekeltem. Most ez teljesen megváltozott, így 100%-ot tudok nyújtani.

- Melyik fontosabb: a zene vagy a szöveg?
- Mindkettő ugyanolyan fontos számomra. Tudod, nem költő vagyok, aki ír. Csak leírom a gondolataimat, és később készítek hozzá zenét. A zene és a szöveg két ugyanolyan dolog egyidőben.

- Ha egy színnel kellene jellemezned a zenédet, melyik lenne az?
- Egy színnel? Ilyet még nem hallottam. Szeretem a zöldet (nevet). A kék is jó. (nevet). Nem is tudom.

- Mit jelent számodra a közös zenélés öröme? Mondjuk a családdal, bandával történő közös zenélés?
- Szerettem nagyon sokáig a családommal együtt zenélni, és úgy gondolom, hogy az egy nagyon jó dolog volt. Voltak nagyon nehéz éveink is együtt, de összességében, ha visszatekintek arra a 25 évre, amíg együtt zenélt az egész család, nagyon sok jó albumot, koncertet tudhatunk magunk mögött. Én ezt nagyon jóra értékélelem, de az utolsó két évben már nem voltak arról tiszta elképzeléseink, hogy merre szeretnénk tartani. Most a saját zenekarommal a saját dalaimat játszom és tudom, hogy hova szeretnék eljutni. Ezért nem zenélek már a családommal, mert nincsenek elképzeléseik a jövőre nézve, és nem tudom, hogy valaha is együtt fogok még dolgozni velük. Nekem az a legfontosabb, hogy tudom, mit miért csinálok. Nem a koncertek, az albumok a fontosak, hanem hogy tudjam, hogy amit csinálok, az jó. Miért? Miért? A miért? -re való válasz a legfontosabb.

- Majdnem mindegyik testvéred már szólókarrierbe kezdett, és a saját útját járja, mint ahogy te is. Érdekelne, hogy melyik testvéred zenéje áll közelebb hozzád, ha választanod kellene, kinek a zenéjét választanád?
- Nem hallgatom a testvéreim zenéit. Nem is tudom… Igazából más előadókat szoktam hallgatni, és nyerek tőlük inspirációt, igazán sok tapasztalatot kapok tőlük. De a testvéreim zenéjét nem igazán szoktam hallgatni, ha mégis, akkor némely számot jónak, némelyiket kevésbé jónak találok. Talán azért, mert túl sok személyes kapcsolat fűz hozzájuk. Nem vagyok velük szemben objektív. Tudod: túl sok tesó.(nevet)

- Mi jut eszedbe a magyar zenéről? Hallottál- e már valaha róla?
- Nem, nem igazán… mikor ott voltam, vagy most itt, Lengyelországban, kérdeznek, de nem nagyon tudok erről mit mondani… de emlékszem a magyarokra, Budapestre, nagyon szép város…

- Végezetül mit üzennél azoknak a magyaroknak, akik szeretik a zenéd?
- Először azoknak, akiket érdekel az, amit csinálok, a zenéről alkotott felfogásommal egyetértenek, azt szeretném üzenni, hogy következő év január, február, március hónapok környékén adunk egy koncertet Magyarországon. Nagyon várom már a találkozást a magyar közönséggel. Köszönöm mindenkinek a támogatást. Köszönöm azoknak, akik más országokba is ellátogatnak a koncertemre. Tudom, hogy ez nagyon sokba kerül. Sok utazás, sok pénz… Őszintén köszönöm a kitartó érdeklődést. És találkozunk jövő évben!

A klubokban tartott koncertek jellegéből fakadóan Krakkóban is egy igazán jó hangulatú koncert kerekedett. A közönség és az előadó teljes összhangba került, és megteremtődött egy igazán sajátságos atmoszféra, mely alapvetően Angelo koncertjeit jellemzi.

Zenéje által az őszinteségre épít, és igyekszik rámutatni az életben maradandó értékekre. Számomra olyan vállalkozásnak tűnik ez, mint mikor valaki kiáltani akar veszély esetén olyan ember fülébe, akinek ólmot öntöttek a fülébe. Nagyon különös szín Angelo a művészélet palettáján. Olyan álláspontot képvisel a mai világban, ami nem nevezhető népszerűnek. Gondolatairól beszélgettünk vele fellépése előtt, s sikerült egy kis bepillantást nyerni, hogy is kell az ólomöntött emberek fülébe „kiáltani”. 

Herold Eszter

[2008.05.08.]