John Mclaughlin ismét fiatal útját járja - képekben

A Pecsában adott koncerten még ha a haja teljesen fehérre is váltott mostanra, de egy fiatal John állt a színpadon, akin nem lehet észrevenni az idő múlását. Legfeljebb csak úgy, hogy folyamatosan fejlődik. Nyilván nehéz teljes bizonyossággal azt állítani, hogy egyre jobban játszik, mert van amit nagyon nehéz űberelni, és az ő tudása és játéka már nagyon régóta ilyen, legfeljebb a gondolkozásmódjában és talán az érzelem világában bekövetkező változások azok melyek érzékelhetőek.

A zene melyet játszott egy visszatérés az elektromos gitár hangzásvilágához, és hangulataihoz mellyel fiatalon elindult. Olyan formán tudta ezt megvalósítani, hogy azt lehetett érezni most bizonyos mértékben bepótolhattunk valamit az elmulasztott fiatalkori koncertjeiből, melyeken nem lehettünk ott. Láthattuk és hallhattuk, hogy az, az időszak milyen lehetett, mintha egy kicsit visszaugorhattunk volna a múltba, hogy megtapasztalhassuk az akkori nagyságát.

Viszont mégis volt egy nagy különbség, és pedig az, mellyel az elején kezdtem, hogy ez a zene már a mai felfogásában született, világosan láttatva a háta mögött lévő munkásságát és mindent ami azóta lerakódott és formálta az ízlését, és temészetesen a legújabb zenei hatásokat, melyeket ő mindig érzékenyen befogadott, képes volt értékelni és feldolgozni, a saját arculatára alakítva beépíteni zenéjébe. Ez jelenti a fejlődést egy zenész számára, és Ő ebben is mindig nagy volt. Ezúttal is megtapasztalható volt, hogy nem felejtett el tanulni és megújulni.

Fantasztikus volt

Fantasztikus volt hallani és látni, hogy ezzel a szokásával még mindig nem hagyott fel és visszanyúlva a gyökereit jelentő hangzásvilághoz most mégis újat hozva és friss felfogással játszik és gondolkozik. A zenészek akiket elhozott is különlegesek és a mai generáció feltörekvő egyéniségei, sztár reménységei.

A basszust hozó Domenico Piazza stílusa és játéktechnikája egészen különleges volt, olyan melyhez még nem volt eddig szerencsém. Egy a hüvejkújjra húzott újjpengetővel, a mutató és gyűrűsújjal, valamint ezek kombinációjával játszott az öthúros hangszeren.

Egész briliáns és szólógitárhoz hasonlatos hangzás világot hozva. Játékán tisztán hallatszott a Mclauglin hatás. Dallamvilágában felfedezhetőek voltak hasonló stílusjegyek, szólói boszorkányos virtuózitással épültek fel. A billentyűkön és dobokon játszó Garry Husband is megvillogtatta nem csak hangszeres de zenei gondolkodásmódjáról tanúskodó tudását.

Felejthetetlen élmény

A közöttük legfiatalabb Mark Mundasire a dobok mögött elképesztő virtuózitással hozta a jazzrock minden árnyalatát átfogó, és elsöprően vad ritmusokat és szólókat. A dobszóló felépítése is zseniálisan volt megalkotva mert egyszer csak beleúszott a zenébe és már át is vette a főszerepet aztán egyfajta kiteljesedésként Garry Husband-al egymásnak felelgetve érte el a csúcspontját a gitárok visszalépésével.

John Mclaughlin koncertje ismét felejthetetlen élményt jelentett - mint mindegyik amelyen szerencsém volt ott lenni. Látszott rajta, hogy Ő is jól érezte magát és meg is jegyezte, hogy öröm látni ezt a sok vidám arcot és azzal búcsúzott a két ráadás után, hogy reméli hamarosan újra itt lehet. Igen, ezt reméljük mi is.

-endre-

[2008.06.04.]