Buli a diszkólámpák alatt Dolhai Attilával

Az előadó ismét kellemes perceket szerzett rajongóinak. Volt, aki anyukájával érkezett.

A rajongók körében izgatott várakozás előzte meg Dolhai Attila június 13-i kerepesi élőzenekaros estjét, aminek a Sierra Music Klub adott otthont. Ez egy zenés szórakozóhely, diszkó, ahol többször lépnek fel jeles előadóművészek is. A koncerthez kissé át kellett rendezni a helyszínt, hogy a széksorokat elhelyezhessék. Így hát, ha akarom, ideiglenesen színháznak is nevezhetem a színpadi dobogóval rendelkező helyiséget.

A koncert második állomása volt annak a sorozatnak, ami Kaposvárral kezdődött május utolsó napján, és a tervek szerint több vidéki helyszínt vesz még célba a továbbiakban.

Az előadó most már maga is vegyes közönségre számít fellépésein. A tini lányok hozzászoktatták anyukáikat, az anyukák meg tini lányaikat, fiaikat, sőt férfi párjaikat is a musicalekhez, amelyeknek cím- és főszerepei Attilát országosan ismertté tették. Igaz van olyan rajongó is, aki egyszerűen saját jogon kedvelte meg őt.

A musicalektől ma már szinte természetesnek tűnő út vezetett a koncertekig. Attila meg akarta mutatni magát másképpen, úgy, ahogyan pályája indult, a rock műfajából, a közönség pedig látni akarta ezt a másik Attilát. Ezek a koncertek egyre kiforrottabbak, gördülékenyebbek lesznek. Attila saját maga adja az összekötő szövegeket is, humorral, évődéssel, apró személyes vallomásokkal fűszerezve.

A zenekar és a vokalisták a már Kaposváron összeszokott gárda. Bevonulnak a színpadra, komoly arckifejezéssel, ez azonban csak addig tart, amíg Attila be nem robban a színpadra a már hagyományosnak tekinthető kezdődallal, a Szupersztárral. Mosoly ül az arcokra, odafönn a színpadon, és lent a nézőtéren, és innentől nincs megállás.

Már együtt lélegzik a tömeg

Aki akarja, lábával dobolva, tapsolva, együtt énekelve kíséri a produkciót. Már együtt lélegzik a tömeg. Jönnek a dalok az „Ébredjen a nap” című szólóalbumról, majd a „Tűzvarázsló”, „Kék asszony, az immár elmaradhatatlan, a pálya kezdetét jelentő „Apáink útján”, a szintén ars poeticájához tartozó „A zöld, a bíbor és a fekete” és a „Közép-európai hobo blues”.

A Getshemane, mint visszatérő imádság szintén minden fellépésen jelen van. Eddig még mindenhova odaillett. Ez alatt a szám alatt megáll a tombolás, megáll a lélek, a lélegzet. Mindenki érti, a gyermekektől a kapatosabb hallgatóságig. Ezért hát nem kérdés, ott a helye az állandó dallistán.

Később Demjén Rózsi dalaira andalodhatunk, és az első rész végén megint „el kell, hogy engedjük” a légkondicionálás ellenére átizzadt ingben kitáncoló művészt.

Attila nem híve a különböző zenei stílusok megkülönböztetésének, szerinte csak jó és rossz zene létezik, és az előadón múlik, népszerű lesz-e egy nóta. Ezt bizonyítja most már egy éve közönségének, amióta az első nagysikerű - és mindjárt dupla - szólókoncertjét tartotta a Stefánia palota színháztermében tavaly májusban.

Lehetsz király

A második részben Attila visszatér a „Visszatérek én”-nel, jönnek a Máté Péter dalok, majd vissza a még régebbi múltba a „Meseautó”-val és Nádasi Veronika vendégművésznővel. Régi szabály, minden férfi mellé kell egy nő. Veronikával tökéletes az összhang, hiszen évfolyamtársak voltak. A művésznő elénekli ezen kívül a „Mozart!” című musical sikerszámát, a „Csillagok aranyá”-t és a „Chicago”-ból a „Csak jazz”-t. Ez utóbbi telitalálat az ő stílusához.

Együtt énekeli még Attilával a „Lehetsz király” rockos verzióját, ezzel még fokozva az új változat sikerét. A „Rómeó és Júliából” még meghallgathatjuk a „Miért fáj”-t. A cinikus fakk szerepkör sem hiányozhat már a szabadon választott szerepkörből, ezért szólal meg a romantikus Dolhai Atttila előadásban a „Giccs” az „Elisabeth”-ből..

Már közelinek érezzük a koncert végét, rövid lesz megint, tudjuk. Nem akaródzik hazamenni, szerencsére még nem is kell. Jön még a „Just a Gigolo”, majd az „Olasz szerelem” dalai. „Egy érzés”, mely most már egyként éltet mindenkit, a L’amor, amit mindenki kórusban énekel, mint a szerelem modern himnuszát.

„I Feel Good”, hiszen mindenki jól érzi magát, most már áll és táncol a közönség. Végül a szép zene megint rólunk szól („Rólad szóló zene”), de mi tudjuk, igazából Attiláról. Egy szép lelkű ember szép zenéje. Mégsem lehet befejezni a koncertet, kell még a Szupersztár, hogy együtt énekelve feltegyük a kérdést: „Az vagy-e hát, kinek elmondtunk?”.

A válasz a jelenlévők előtt nem kétséges.

- Nikolitsné Katona Márta -

[2008.06.14.]