Feltehetőleg nincs ember Magyarországon, aki ne ismerné Leona Lewist, annak ellenére. hogy debütáló albuma 2006-ban jelent meg. Almát is elvarázsolta a dal.
Leona egy angol tehetségkutató show-műsor harmadik szériáját nyerte meg, és vált ismerté. Ez azonban már sok-sok embernek megadatott, és mégsem tudtak élni vele. De ő elkészítette a "A Moment Like This" című lemezét, és világhíres lett. Így egyszerűnek tűnik minden, szóval lehet tervezni a következő talentum-keresőre a jelentkezést.
„Zárva a szerelemnek, nem kell a fájdalom, Egyszer, vagy kétszer elég volt, és az is csak hiúságból Ideje közeledni, mielőtt rájössz, hogy fagyott vagy.”
Elvakító szerelem
Elég nehéz lenne felsorolni az énekesnő elsőségeit, pedig még mindig nagyon az elején jár. Debütáló korongjával sok babért learatott, például 50 ezren töltötték le világszerte mindössze 30 perc alatt. Ilyen adatokkal még senki, soha nem büszkélkedhetett. Ha már az elsőnél tartunk, akkor ezzel a lemezzel az amerikai Bilboard 200-as lista élén nyitott, ami egyedülálló az Egyesült Királyság történetében. A ’Bleeding Love’ továbbá 30 országban került a legnépszerűbb dalok körébe.
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.