Mc Hawer és Tekknő igen kalandos élet után jutott el odáig, hogy együtt dolgozzanak, de vélhetőleg egyikük sem bánta meg, hogy így döntöttek.
Hawer budapesti gyerek, másfél évig járt szakközépbe, majd eltanácsolták. Ezután ezer dologgal foglalkozott: volt gépkocsivezető, sorkatona, traktoros, majd segédmunkás is.
1995-ben kezdett mulatóssal foglalkozni, miután látta, hogy a vidéki fiatalok mennyire felszabadulnak a könnyedebb dallamokra.
1999-ben álltak össze Tekknő Mikivel
Miki 37 éves, ő is budapesti, dobolt többek között a SZYA együttesben, de Zoltán Erikával is turnézott anno. Ő is ’95-ben kezdte a mulatós témát nyomatni, négy évig egy másik taggal, többek mellett cigányzenei kísérettel is.
Hawer ötlete volt a közös zenélés, és szerencsére Tekknő Miki beleegyezett, azóta számos lemezünk lett arany, vagy platina.
A ’Lidi néni’-t Hawer írta, azóta is ez a legnagyobb slágerük. Nézd meg a videót, ami Fekete Pákó énekel.:
Írd meg kedvencedet!
Lapunk ismét a 25 legkedveltebb mulatós dal megtalálására vállalkozott. A toplistát olvasóink segítségével állítjuk össze.
Ezért kérünk arra, hogy írd meg fórumunkba azoknak a daloknak a címét, amelyet a legszívesebben hallgatsz. A javaslatokat november 6-ig várjuk, a legtöbb jelölést begyűjtők megnyerik a versenyt.
A jelölők között 5 darab értékes CD-csomagot sorsolunk ki. Megéri tehát részt venni!
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.