Folytatjuk a gigászi slágerek bemutatását. Nem kell félni, még bőven nincs vége, a címben csupán lányoktól köszönünk el egy időre, a nótáktól nem.
Viccesen megjegyezhetjük előjáróban, hogy ez már az újhullámos mulatósok közé tartozik, hiszen a régi, hagyományos dalokban angol szavakkal nem nagyon találkozhattunk, most viszont a lányok után stílszerűen a love-nak, azaz a szerelemnek is azt mondjuk: viszlát.
Elvész a hazai mulatós?
Érdekes, talán ez lesz a jövő, hiszen az angol már teljesen beférkőzött az anyanyelvünkbe és ilyen egyszerű szavakat szinte mindenki megért, mégis kicsit másként hangzik, mintha magyarul énekelnénk.
Főleg, mióta a rádiókból javarészt külföldi zene folyik, nem lenne meglepő, ha ezután egyre több idegen szó szivárogna be a hazai műfajba. Elvégre így még egyszerűbb is, hiszen több variációból jöhetnek ki a rímek és értik is az emberek.
Írd meg kedvencedet!
Lapunk ismét a 25 legkedveltebb mulatós dal megtalálására vállalkozott. A toplistát olvasóink segítségével állítjuk össze.
Ezért kérünk arra, hogy írd meg fórumunkba azoknak a daloknak a címét, amelyet a legszívesebben hallgatsz. A javaslatokat szeptember 31-ig várjuk, a legtöbb jelölést begyűjtők megnyerik a versenyt.
A jelölők között 5 darab értékes CD-csomagot sorsolunk ki. Megéri tehát részt venni!
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.