Metalfalu 2005

Black is beautiful – idén a Stainless Steel is feketében játszott.

A csolnoki művház tisztára takarítva várta az idei Metalfalu látogatóit. Az elején.

Az esztergomi Zymotic nevű társaság nyitotta meg az estet. A tavalyi kezdéssel ellentétben itt már az első zenekar viszonlyag komoly nézőszámot produkált (értsd kb. 50 fő). A társaság 1998 óta létezik, bár 2000 és 2002 között szüneteltek. Az új felállás pedig azóta is próbálkozik. Szolid egy társaság, még sokat kell fejlődniük amíg teljesen át tudják magukat adni a metál élvezetének. Valahogy túl konszolidáltnak tűntek. A billenytűs fiatalembert is inkább egy internetes portal fejlesztőjének tudom elképzelni, mint metalbillenytűsnek. Inkább átvett dalokat játszottak, egyébként nem is rosszul, de hiányzott belőle az elemi erő. Az énekes fiatalembernek füle az van az hallatszik, a színpadérzés viszont teljesen hiányzik belőle egy kicsit sután mozgott. Sebaj, felvezetőnek megfelelt a társaság. Mind szerintem, mind a zenekar szerint jól sikerült a fellépés.

Rövid átszerelés, majd minden nagyobb beharangozás nélkül jött az Escheton, Linzből (Ausztria). Na az első számra azt hittem, hogy fehérzaj, merthogy se dallam se ritmus. A közönség is valami ilyesmit érezhetett, mert csak nézett. Aztán a következő számoktól kezdve már sokkal jobb lett, és élvezhetőbb. A zenekarnak ez volt a második külföldi fellépése. Egy hete éppen Münchenben voltak. Ahhoz képest, hogy 1998 óta nyűvik a gitárokat, nem sokat voltak külföldön, inkább Ausztria szerte játszottak klubokban, és azt is csak néhányszor egy évben. Tehát egy ígéretes banda első kelet-európai fellépésének voltunk tanúi. Saját zenét játszanak, és nagyon gyakran váltanak ritmust a szám kellős közepén ami helyenként zavaró. Azért a közönség jól megfájdította a nyakát (headbang) tehát egészen élvezhető lett.

Az est házigazdája, a Stainless Steel következett, egy nagyon jól sikerült (ahogy a párom mondta „nagyszínpadképes”) produkcióval. A tavalyi koncert óta sokat komolyodtak a fiatalok, sokkal kiforrottabbak lettek. Sőt, az idei fellépés kedvéért, még az egyenfeketét is magukra öltötték. A hangosítás is teljesen jól sikeredett, csak a színpad mellett üvöltött elviselhetetlenül, de hátrébb helyenként még az éneket is fel lehetett ismerni. Mint házigazd csapat még azt is megengedhették magknak, hogy ráadást adjanak a korlátos idő ellenére. Megérte.

Aztán a Moby Dick produkcióját élvezhettük. Az est szerintem legjobb koncertjét. Helyenként lírai helyenként nagyon kemény. Nem csak én gondoltam így, mert erre indult be igazán a társaság. A Wackor két tagja is beállt egy szám erejéig a Moby Dicka csapatát erősíteni – és jók is voltak.

Ekkor jutott eszembe, hogy milyen békés egy banda ez a metaltársaság. Na nem első ránézésre, hiszen amikor az ember benéz egy ilyen termebe akkor csak annyit lát hogy egy embergomolyag hullámzik, hajkoronák és kezek zúgnak a magasba és néha kiesik egy-egy tökfekete izé. Azonban vegyük észre, hogy amikor egymásnak mennek a fiatalok, soha nincs ütés kézzel, soha nem bántják a másikat, csak élvezik a tombolást. Csak lökdösődnek, talán az érintés varázsa miatt. És amikor valaki kiesik, elesik, akkor nyolcan ugranak oda segítenek felállni, hogy folytathassa a zúzást.
Sajnos már elég későn, de ugyancsak profi felvezetéssel kezdődött Wackorék műsora. Ez már a levezetés volt, az emberek kezdtek elszállingózni, pedig kár volt, hiszen ismét jót zúzhattunk. Az is hozzájárult a dologhoz, hogy eddigre a társaság már jócskán elfáradt és elázott, úgyhogy ha akart volna sem tudott volna komolyabbat dobni. Wackorék azonban mindent megtettek ami tőlük telt, és mi legalább jól éreztük magunkat.

Jövőre veletek ugyanekkor ugyanitt.

Sir Oesh

[2005.10.10.]