Volt egyszer egy II. Tribute fesztivál - fotókkal

És igen, igen-igen-igen. Bebizonyosodott. Megfér egymás mellett a Guns n’ Roses, a Metallica, az Iron Maiden, meg akár a Rolling Stones… és Axl Rose nem tépte meg Mick Jaggert… sem.

Legalábbis nálunk, Magyarországon, és tribute-zenekarainkra nézve igazak a fenti állítások. De ne rohanjunk ennyire előre…

Szóval… január 24-én került megrendezésre - a Tribute Land Egyesület és a Petőfi Csarnok jóvoltából, a 2. Tribute-fesztivál, a PeCsában. 3 színpadon és 13 órán keresztül szólt a keményebb, és lágyabb rock, blues, rock n’ roll és metál. Röviden, minden, ami kellett az élőzene kedvelőinek, ezen a délutánon és éjszakán: egy fesztivál-ízű monstre buli, egy csaknem fél napos, hatalmas koncert.

Valódi fesztiválhangulat volt a Pecsában…

Merthogy bizony tél ide, január oda, igazi fesztivál hangulat uralkodott… csak sajnos még meleg idő hiányában zárt helyen, így volt némi korlát az elférésben, mivel körülbelül 2000 ember volt kíváncsi a magyar tribute-ökre. Számszerint 23 fellépőre, és a közel 40 év zenéjét összefoglaló rock-történeti áttekintésre, megelevenítve a zenét a legendás ’60-as évektől napjainkig…

13 órányi élőzene…

Kettőkor kezdődött az egész banzáj, a stílust tekintve eléggé vegyes felhozatallal, és rögtön nem kisebb nevekkel, mint a Sepultura-tribute Szepultúra, a ZZ top helyett CC top zenekar, és Clash-t játszó Clash City Rebels „punkságával”, ha lehet ilyet mondani… no meg a Clapton tribute-tel, és Bryan Adams lovesong-jaival forrósítva a hangulatot.

Majd mikor „megnyílt„ a nagyszínpad, berobbant a ’70-es évek Pink Floyd-ja, és a ’90-es évek képviseletében a Metallica, és a Guns n’ Roses… a hangulat és a tömeg pedig ekkorra érte el a csúcspontját.

A fent már említett hazánkbéli Pink Floyd- a Hitrock zenekar lebegős, lágy, és hosszúra nyújtott dallamai után, a Magnetica és a Metallica „közös produkciója” következett, lila és zöldes fényben úszó- Enter sandman, Master of puppets, és egyéb nagyszerű slágerek, amiket mindenki együtt énekel.

Aztán úgy nyolc óra tájban, a Metallica és a System elgondolkodó illetve elgondolkodtató, kissé keserű életérzése után következett a feltöltődés energiával, mert robbant az AB/CD zenekar bemutatásában a hajdani AC/DC… S az ígéret, hogy egy kor, vagy korszak elevenedjen meg, az ekkor vált abszolút valóságossá. Nagy ugrálás, hullámzó tömeg a sokat bizonyított ausztrál együttes pörgős rock n’ rolljára. A sorban kis stílusváltás, s az Iron Maidnem következett.

Lassan már tiszteletbeli kabalaként mutogatott megkötözött, őrült bábujával, aztán fergeteges headbange-et produkálva rockról és rollról átúsztunk egy hasonló korba, csak éppen erősen metálos irányban. Majd csaknem másfél óra hajrázás és gitártépés után, egy balladai Fear of the Darkkal más vizekre evezve, áttértünk a balhéfőnök Guns’ tributje, tiszteletem- Hollywood Rose-ra, teljesen tuti Axl Rose-zal, és valóban az igazit döntögető show-val. Csapó, váltás.

Cultus, mint hazai Cult banda lép a színpadra, de itt már a kisszínpadnál járunk, mert ugye mindent látni kell. Majd a velőt rengető hard rock képviseletében a Motörhand pörgetett, Clawfinger, a Fingerclaw tolmácsolásával, a nagyszínpadon zárásként Rammstein. Végül a jókedv betetőzéseként az éjfél után a RHCP tribute-band, a Good Time Boys aratta a sikert, meg a babérokat.

Metálról rákenrollra, aztán blues, hard-rock, és örömzenéltünk is…

Ám a fellépők gyors cseréje ellenére a töltés maradt, hiszen a menet nem állt meg, egy kis átszerelési- és sörivó- (vagy kinek mi) rövidke pihenő után rohantunk az újabb koncertre, (választék volt), rögtön jöttek az újabb és újabb bandák, sorra a legnagyobb legendák produkcióival. Egyik színpadon pörgős, kemény rock, a másikon metál, ahogy múlt az idő, abból is az egyre keményebb heavy metál, - jó példa erre a brit Judas magyarhangja, a Meltdown-, harmadik színpadon Jimi Hendrix tribute - Message to Hendrix, vagy a Doors emlékzenekar…

Volt hát választék, bőven. Unatkozó embert pedig nem láttam. Sokkal inkább olyat, aki a termek között rohangálva nem tudott dönteni, hol horgonyozzon le, melyik kedvencéhez maradjon hű. Én is sokszor voltam ezzel így…

És amikor azt látod, végre, - mert hát remegő gyomorral léptél be, hogy „atyaúristenhányanlesznek és milyenlesz”,- szóval, amikor egyszerre ugrál az a hatalmas tömeg, mert bizony, tömeg volt… na, akkor azt kellett mondani, na igen, megérte. Főleg, ha azt hallod, hogy az egész PeCsa a te kedvenc Guns’ nótádat énekli…

Tömeg volt, igaz. Meleg volt, igaz. Kint meg hideg. De így volt jó, ahogy volt. Hozzáteszem, nekem. Felejthetetlen este.

-rocket queen-

[2009.02.22.]