Insane: King of Fools

Aki eddig elkerülte a nu metált annak jó kezdőlemez.

Komáim, komáim cimborái, sorstársaim nem jellemző, hogy megkérdeznék tőlem, hogy milyen lett az új Insane album. Ha megtennék, azt mondanám igazándiból, hogy szerintem átlagban néhol unalmas és nem túl jó, de vannak rajta nagyon rock és nagyon metál dolgok, amiktől vigyorogtam. Ezt el is mesélem majd. Örül?

Hogy visszakanyarodjak kicsit az időben, megosztom veletek, hogy amikor az első albuma (searching for thoughts) jelent meg a mukiknak, akkor úgy hirdették – nagyon okosan építve a fiatal magyar zenehallgatók primitívségére -, hogy „a’la Slipknot, Korn (meg még valami) de egyéni ízekkel”. Szóval, akinek fingja sem lenne arról, hogy mit játszik az Insane, annak itt is a frappáns válasz: magyar nu metált. A magyar nu metál tulajdonképpen majdnem olyan, mint az igazi, csak az a különbség, hogy a szövegek tele vannak mindenféle képzavarokkal, idegesítő hibákkal, ám a tagok kedves krapekok, szeretik is ezt az egészet, tehát őszintén, szenvedélyből nyomnak sz** zenét. Ez mindenképpen respektálva van a részemről, mivel nekem hangom nulla, hangszeren játszani meg lustaságomból kifolyólag amolyan favágószerűen tudok, tehát érted. A másik okos húzásuk a nagylemez előtt megjelentetett és ingyenesen is hozzáférhetővé tett EP, amin négy szám szerepelt, kicsit nyersebb verzióban, mint itt.

Kis globális zenei háttérinfóként elmesélném még, hogy ez a nu metál dolog pár éve rettentő cikinek volt nevezhető, többek között ujjal mutogatva nevetnek ki emiatt embereket, ám van kiút, mivel megjelentek a színen a metalcore és az emo névvel ellátott, egy fokkal értelmesebb, de hasonlóan ellenszenves stílusok. A még létező megrettent nu metál bandák gyorsan iszkoltak ide-oda és próbáltak belekapaszkodni ezekbe.

Az Insane félig-meddig kivétel ez alól. Ők mindig is elég agresszív mocskolódást nyomtak disznóemberek számára, ráadásul ez a metalcore dolog ott bujkált a zenéjükben. Plusz Magyarországon mostanság egyre inkább kitapintható a respektálásból elkövetett közeledés a keményzenei stílusok között, ami köszönhető pár koncertszervező merészségének, valamint a Budapestrocknroll kollektíva (jó pár énekes teszi tiszteletét az utolsó számban, amolyan bónuszként) közösségformáló működésének, úgyhogy ez itthon úgy érzem, hogy sokkal természetesebb, elfogadhatóbb módon ment végbe, mint akárhol máshol.

Az albumról kiemelnék pár trekket ezután a héder bevezetés után, ha nem gond. Mégpedig a Set It On Me-t és a címadó nótát. Mindkettőben vannak olyan zsíros, barázdabillegetők mindennapi munkáját tökéletesen aláfestő, de még inkább betonaprító mutterfikkerek kedveskedését illusztráló részek, amik minden metálos érzelmű ipsének megdobogtatják a szívét. Ráadásul be kell ismernem, hogy bár van egy enyhe hunglish után érzete pár szövegnek, de vannak jó ötletek ezen a téren is. Én csak azt nem értem, hogy miért kell erőltetni a precízen megszerkesztettséget, ezt a minden refént háromszor dallamosan eléneklünk dolgot.

Ami talán a legkiemelkedőbb az egész lemezen, az az Oszkár nevű tag énekteljesítménye. Hogy átszellemülten érezhető legyen, mennyire sokféle, elmondom, hogy röfög, károg, sikkant, morog, meg énekel is. Visszatérve a refrénekre, ott talán kicsit fantáziátlanok a dallamai, de a jó kis disznós röfögései engem kárpótolnak ezekért. Továbbá a ritmusokban is rejlik egy elég erős potenciál, ugyanis vannak okosan megszaggatott izmolások, mint például a Set It On Me-ben, vagy a Parasite végén is, amikor arról számol be Oszkár, hogy te félelmet izzadsz és vért sírsz. Az mindenestre egyértelmű, hogy neked nem lehet jó ennek tükrében

Notehát lágyszívű kis Bubuként azt tanácsolnám a nu metált messziről elkerülőknek, hogy revideálják a nézeteiket és tegyenek egy próbát az Insane lemezzel, mert jókat röfögnek, böfögnek rajta. De ha nem teszik, akkor sem lesz bünti.

A lemez értékelése: 60%

kisbazsa

[2005.12.07.]