2025. december 5. | péntek | Vilma nevenapja
 
Regisztráció 
Belépés Belépés
Keresés
RSS RSS Hírek Hírek Meghallgattuk Meghallgattuk Ajánlók Ajánlók Fesztiválok Fesztiválok Interjúk Interjúk
zene.hu a kezdőlapom feliratkozás hírlevélre
 
 
 
zenés állások
Oldal.info
 
 
 
Kapcsolatok
Rapülők

A Rapülőknek kedvezett 2006. harmadik hete

A TOP 10 sereghajtója az év harmadik hetében nem más, mint Matyi és a hegedűs Lottó című albuma, amely nyolc helyet javított egy hét leforgása alatt.

FIGYELEM!

A kilencedik legkeresettebb album MC Haweréké, akik satuként zárták ujjaik közé ezt a pozíciót, legalábbis erre a hétre.

A nyolcadik Oláh Ibolya, aki a múlt héten még második helyének örült, sőt, a közvetlenül előtte álló Adagio is három helyet rontott, így csupán a hetedik.

Az operaénekes-triót a nemzetközi popnagyi, Madonna előzi meg, akinek Confessions on a dancefloor névre keresztelt albuma már platina bevonattal díszeleg. Az ötödik helyen a szebb napokat is megélt Caramel Nyugalomterápiája áll.

Nos, innentől jön a Geszti-áradat. Negyedik ugyanis a Rapülők tolmácsolásában megjelent Rapeta, ami 38. hete tetszeleg a listán, sőt, ennél is régebben láthatjuk a Mahasz TOP 40-ben a Rapülők című kiadványt, ez a darab ugyanis már az 58. hetét tengeti a legjobb negyven közt. A rendkívül frappáns átvezetésből következtethetjük, hogy utóbbi albumuk a harmadik.

Itt, a sok-sok szárnyas rapper közt jöjjön egy abszolút más stílusú mű, a hazudós fagyerek lemeze, aki valahol életre kelése és hús-vér gyermekké válása között betért egy stúdióba, ahol gyorsan rögzített egy 11 dalból álló albumot magyar nyelven. Ezt a részt a rendezők valamiért hajlamosak a színházi feldolgozásokból kihagyni, a szülők pedig mindig átugorják az esti mese felolvasása közben, pedig a lemez bearanyozódott a hazai piacon.

A harmadik hét abszolút elsője pedig az első hetét megkezdő Riszájkling című lemez a rap hazai úttörőitől.

1. Rapülők: Riszájkling
2. Pinokkió: Az én albumom!
3. Rapülők: Rapülők
4. Rapülők: Rapeta
5. Caramel: Nyugalomterápia
6. Madonna: Confessions on a dancefloor
7. Adagio: Adagio
8. Oláh Ibolya: Édes méreg
9. MC Hawer & Tekknő: Állati nagy slágerek
10. Matyi és a hegedűs: Lottó

11. Halász Judit: Hívd a nagymamát!
12. Enya: Amarantine
13. NOX: Ragyogás
14. Minisztár: Minisztár
15. 3+2: Újra itthon
16. Bódi Csabi és Mary: Bódi Guszti csillagai
17. Mese: Túl a maszat hegyen
18. Márió: Velencei nyár
19. Dupla kávé: Szerenád
20. Irigy Hónaljmirigy: Daléria

21. Bódi Guszti és a fekete szemek
22. Il Divo: Ancora
23. Eros Ramazotti: Calma Apparente
24. Rony: Álmok és vágyak
25. Juanes: Mi sangre
26. Depeche Mode: Playing the angel
27. Anastacia: Pieces of a dream
28. Romantic: A legszebb dalok
29. Pussycat Dolls: Pussycat dolls
30. Robbie Williams: Intensive Care

31. Irigy Hónaljmirigy: Retro klub
32. Crystal: Trilógia
33. Tóth Gabi: Fekete virág
34. Torres Dani és a Veni Styx: Versus
35. T.A.T.U.: Dangerous and moving
36. Capuccino: Elloptad te lány a szívem
37. Filmzene: Egy szoknya egy nadrág
38. Luciano Pavarotti: The best
39. Eminem: Curtain Call
40. Shakira: Oral Fixation Vol. 2.

Nagy M István

[2006.02.01.]

Megosztom:


Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás

A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).

Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.

A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.

Megértésüket köszönjük.

Zene.hu csapat

2025.11.10

 

lap teteje
 
apróhirdetés
© SirOeshImpresszumMédiaajánlatSiteMap/Honlaptérkép • RandD: Jumu

Családias, meghitt hangulat és nosztalgia Nenaval a Barba Negraban
Október 21-én fergeteges...

IL VOLO - 17 éve énekelnek együtt, megnéztük
Felejthetetlen koncerttel tértek vissza...

A legenda, Blackie Lawless  a Barba Negraban - W.A.S.P. koncerten jártunk
Flitteres csuhák, diszkógömb és fityula az Erkelben
Lángolt az MVM Dome - Parkway Drive koncerten jártunk
Cukik és hogy hörögnek - A Hanabie. zúzott ismét Budapesten
Calum Scott varázslatos világa az MVM Dome színpadán
beszámolók még