Tudományos-Fantasztikus Pop - itt az új Supernem-album!
Új album-megjelenés és lemezbemutató április 16-án a Gödör klubban.
2011. április 16-án jelenik meg a SupernemTudományos-Fantasztikus Pop című új nagylemeze. Az albumot két előzetes dal harangozta be: a Viszlát, szevasz! című számot már hallhattuk több rádióban, a Merény Dávid által készített, meglehetősen rendhagyó, ám a csapathoz nagyon is testhezálló klip pedig már jó ideje pörög a YouTube-on. Ezt követte a második „kislemezdal”, a hasonlóan lendületes, ízig-vérig rock’n’roll: Reggelig táncolni egy rossz cípőben. Ugyancsak fontos információ, hogy a zenekar új taggal, Kubányi Bálint (Norris Pekt) billentyűssel egészült ki – a zenekar szándéka szerint az elemi erő, a lendület és az energia marad, az együttes hangzásvilága azonban újabb színekkel gazdagodik.
A Tudományos-Fantasztikus Pop „majmos” lemezborítója önmagáért beszél. Az új Supernem lemez rakétamód emelkedik fölébe a zenekar előző három lemezének – mind a zenéket, mind a fülbemászó refréneket, mind a szövegeket, mind a hangzást tekintve bőven többet nyújt, mint Papp Szabiék előző albumai. Persze van, ami nem változott. A pörgős, lényegre törő, kilenc számot felvonultató nagylemez - melynek munkálatait a Heaven Street Sevenből és a Soerii & Poolekből ismerős, producerként is egyre aktívabb Takács Zoltán Jappán irányította – továbbra is egy szókimondó, vagány Supernemet mutat, mely úgy nyújt nyelvet, mint a borítón látható csimpánz a tudományos fantasztikus szkafanderben.
[2011.04.12.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.