A Dolce Vita zenekar és frontembere, Jáger Gyula nem ma kezdte a zenei pályáját. Számos szép siker és koncert van már mögöttük. A közönségük már régóta kérte, hogy az egykori saját dalokat ismét vegyék elő. A zenekar nem tudott ellenállni a kívánságnak.
Jáger Gyula és csapata sok-sok feldolgozás dallal örvendeztette már meg a hallgatóságát, ám nem sokáig sikerült titokban tartaniuk, hogy korábban sok-sok remek saját dalt is elkészítettek. Persze a régi rajongók emlékeznek még arra a két CD-re, amely egytől egyig saját szerzeményeket tartalmazott.
- Nagyon szerettem azokat a dalokat, benne volt minden, ami az egész akkori életfelfogásomat tükrözte. Gyönyörű időszak volt, amikor saját dalokkal szórakoztattuk a közönséget. Aztán változtak az igények, ez főként a magam részéről mondható el. Próbáltam megtalálni magam a mások által írt slágerekben. Ekkor tértünk át a feldolgozásokra. Ezt a részét is szeretem a zenélésnek, hiszen nem könnyű a ”nagy” elődök slágereit úgy előadni, hogy az másoknak is tetsszen, és mégis önmagam lehessek. Hála Istennek nagyon szép sikereket értünk el, több feldolgozás albumunk is megjelent a közelmúltban, de most ismét szeretnék saját dalokat játszani. – mondta el Jáger Gyula, a Dolce Vita frontembere.
Ahogy egyre inkább foglalkoztatta a saját nóták kérdése az énekest, úgy vetődött fel egyre több tv-s fellépés lehetősége. Az Ehco televízió zenés műsorában a zenészek már 3, teljes egészében önálló dallal érkeztek. A színpadképet 3 vokalista lánnyal tették még vonzóbbá, Gyuszi pedig a szívét-lelkét kitette, hogy az egybegyűltek megismerjék, miben is rejlik a Dolce Vita „régi-új” varázsa.
- Nehéz volt kiválasztani azt a három nótát, amelyet végül előadtunk. A Csak egy pillanat, a Nyári románc és a Van egy szó különösen kedves a számomra. Valahogy összefoglalja az egész zenekar hangulatát. Nem titok, saját élményekből is merítettem amikor megírtam a dalokat. Nagy sikerünk volt, ez köszönhető annak, hogy a csapat egyként szerette volna elérni a célját: boldogságot csempészni a közönségünk szívébe. Csupa pozitív visszajelzést kaptunk és kapunk a mai napig. – elevenítette fel a történteket Gyula.
A frontember az is elárulta, hogy hamarosan egy dupla Best of kiadvánnyal is gazdagabbak lesznek, amelyre a legjobb dalaikat gyűjtötték össze. A várakozás hatalmas, hiszen nem kis munka után van csapat, de biztosak benne, hogy az átfogó válogatással olyan meglepetést szerezhetnek minden érdeklődőnek, amellyel megmutathatják: mi is az igazi Dolce Vita életérzés.
Lapozz, mert a következő oldalon még kettő Dolca Vita dal vár rád!
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.