Életmű esszencia - Paco de Lucia fiatal

Veszprém és Budapest között az éjszakai országúton azon tűnődöm, vajh, hogyan csinálja Paco. Azt ugyanis, hogy nem öregszik.

A koncertről talán nem is érdemes túl sokat írni, mert az élményről szóló anyag nem tudja tükrözni a megélt pillanatokat.  A zene, amit hallottunk, annyira friss és mai volt, mintha egy huszonéves játszott volna. Elhangzottak igazán korai (kb. 40 éves) dallamok, újak és néhány, ami közte volt. Olyan vehemenciával, átéléssel és kifogyhatatlan energiával, mint húsz évesen. Viszont minden abban a felfogásban, ahogyan ma gondolja. Láthatóan jókedvvel és élvezettel játszott, újra és újra képes rá, hogy átélje, amit játszik és így odaadja vele a szívét. A gondolatvilága és a dallamai vissza-vissza térnek a flameco zene gerincét alkotó "puro" világához és ebben merítkezve új és folyamatosan megújulni képes dallam és hangzásvilágot tud létrehozni.

Ő az a zenész, aki a flamenco-zenét világszerte, széles körben ismerté tette és az arra igazán fogékonyaknak beoltotta a húsába, hogy aztán már szerves részét alkossa az embernek elválaszthatatlanul és kitörölhetetlenül. Ő az a gitáros, akinek a tehetsége már karrierje kezdete óta és még mindig gitáros nemzedékeket inspirál, akinek káprázatos ügyessége ma is olyan könnyed, hogy úgy tűnik, mintha ez a magával ragadó elegancia és szépség - ahogy ő játszik - a legtermészetesebb dolog lenne.

Mikor egy "bravo Paco" bekiabálás hasított bele az ováció után éppen kialakuló csendben:

- Köszönöm, nagyon köszönöm - de ezt könnyű eljátszani, bárki eljátszhatja, köszönöm... - mondta csintalan mosollyal az arcán. Csak azt felejtette el hozzá tenni, hogy pláne közel 60 évesen.

Egészen különleges csillagzata révén, mely hangszeres és zenei képességet adott neki, a tanulási készség, a szív és lélek, a befogadó képesség, valamint a környezet és a rengeteg munka, amit ezek kiművelésébe fektetett, tették lehetővé, hogy létrehozza mindazt, amit letett az asztalra. Ha bármelyik hiányzik, ez nem valósulhatott volna meg, mert mindez elengedhetetlen ahhoz, hogy az ő műve létrejöjjön.
Dióhéjban: hiába tehetséges gitáros valaki, ha egy gondolata nincsen; vagy hiába volnának zenei elképzelései, ha nem tudja megvalósítani.

Korunk kétségkívül legnagyobb flamenco-zenész és gitáros géniuszát egy velünk - szerencsésekkel - élő legendát láthattunk augusztus 4-én a veszprémi játékok szinpadán, akinek már életében szobrot állítottak jónéhány évvel ezelőtt szülőhazájában, hogy az őt körülvevő tiszteletet és szeretetet kifejezésre juttassák.

- Endre -

[2006.08.06.]