Nemzetközi Acappella Fesztivál másodszor
A nemrég Taiwanból győztesként hazatérő Fool Moon vokálegyüttes október 20-21-én ismét megrendezi az általuk tavaly megalapított, az országban egyedülálló Nemzetközi Acappella Fesztivált, amelyre a külföldi koncertjeik, turnéik során megismert és megszeretett acappella, azaz hangszeres kíséret nélküli, énekes zenekarokat hívták meg.
A rendezvényt az együttes a szegedi Bartók Béla Művelődési Központtal együtt szervezi, és a kétnapos koncertsorozatnak ismét a szegedi SZTE Tanulmányi és Információs Központ ad otthont.
Október 20-án 20 órától a világszerte híres, nyíregyházi Banchieri Singers acappella együttes lép színpadra, akik repertoárjukból a könnyedebb darabokat válogatták össze a közönség számára. Az est „sztárvendége“ a 3 tagú, könnyed, jazzes, bluesos hangzású, osztrák Triu együttes, akik az előadás folyamán kiegészülnek a több lemezes, könnyűzenei körökben jól ismert ausztrál énekessel, Carl Pannuzzoval.
Október 21-én elsőként a fesztivál házigazdája, a Fool Moon lép fel, majd átadja a színpadot az igazi zenei csemegének számító, holland Rock 4 együttesnek, akik kortárs és klasszikus rock szerzeményeket énekelnek, többek között a Genesistől, a Led Zeppelintől és a Queentől.
Jegyek elővételben a Bartók Béla Művelődési Központban és a helyszínen kaphatók.
[2006.10.18.]