Kirobbanóan jó zene, egy meglepően rövid koncerten

Remekbe szabott programnak ígérkezett Prince és Madonna ex-basszusgitárosának koncertje október utolsó napjának estéjén a hajón. Aki esetleg az idei Szigeten lemaradt volna róla, vagy nem tetszett neki a művésznő raplija, és volt elég pénze – ami szintén nem elhanyagolható szempont -, az most bepótolhatta Me’Shell-hiányát.

Sokat vártam ezzel a beszámolóval, hátha megváltozik a véleményem a történtekről, de nem így történt...

Egy örökké lázadó és kísérletező zenész
Me’Shellt úgy ismeri a zenész szakma, mint az állandó kísérletezés nagykövetét. Ezzel együtt kialakított egy olyan képet illetve környezetet magáról és maga körül, ami miatt semlegesnek maradni képtelenség vele kapcsolatban. Valaki vagy utálja vagy rajong érte. Munkássága eléggé sokszínű: játszott Prince-szel, a Rolling Stones-szal, a Basement Jaxx-szel, Santanával, Marcus Millerrel, a Chaka-Kannal, Madonnával és még számtalan más ismert csillaggal.

Szigeti veszedelem
Az idei Szigeten lemaradtam róla, mint később kiderült nem vesztettem sokat – állítólag. A szóbeszéd szerint nem tetszett neki a hangosítás és a maximalista művésznő káromkodva levonult a színpadról. Abban biztos voltam, hogy ezúttal a hangosítás miatt nem lesz probléma – jól ismerve már a hajó remek adottságait és a nagyon profi hangcuccot. Sőt! Azt vártam, hogy itt kárpótolja az akkor hoppon maradt rajongóit. Hát majdnem így lett...

Felhívás! 
Ezúton szeretném felhívni az összes hazánkba érkező zenész és menedzsereik figyelmét arra a nem elhanyagolható tényre, hogy Magyarországon a koncertre járás szinte luxus! Tudom, hogy ezen a csatornán keresztül nem érek el egyetlen külföldi zenészt sem, de hadd fakadjak már ki egyszer! A 6 900 forintba kerülő jegyért tessék már 1 óra 10 percnél (ráadással együtt!) egy kicsit többet játszani! Vagy tessék a koncertet úgy meghirdetni, hogy 1 óra Me’Shell-lel... Ebben az esetben legalább tudja az ember – aki fizetésének nem kis hányadát hagyja ott belépőre -, hogy mire is számítson.

A koncert
Ezek után egy kicsit lehiggadva: maga a koncert eszméletlen jó volt. Igaz ugyan, hogy Me’Shell néha egy kicsit magába forduló volt, és megdöntötte a „háttal basszusgitározás egy koncert alatt” világcsúcsát, de amit a hangszerekkel műveltek! A zenekar a következő felállásban játszott: Me'shell NdegéOcello: ének, basszusgitár, Michael Severson: gitár, Mark Kelley: basszusgitár, Charles Haynes: dob, Gilmar Gomes: ütősök. A drum ’n’ base–től a soul-on keresztül a brazil népdalig minden volt, mi fülnek-szemnek ingere! A két basszusgitár remekül megfért a színpadon, őrületes volt amikor 12 húrról szólt a basszus és a dob kísérte. Feszes, pontos, lüktető és mégis finom, selymes... Amit az ütős és a dobos egymással és a közönséggel művelt, az maga volt a gyönyör. Szerintem a svájci órás mesterek hozzájuk igazítják a remekműveiket! Az ütős – a Gomes srác – annyira exhibicionista volt, hogy remekül ellensúlyozta Me’Shell magába forduló egyéniségét. Ő énekelte egy szál gitárral kísérve a már említett brazil népdalt (és ő is gitározott hozzá!).

Egy kis meghasonlás...
Egy óra elteltével megköszönték a közönségnek a koncertet és levonultak. Ezután egy számra még visszajöttek és ennyi. A közönség pedig ott állt és nem hitte el, hogy vége. Én eddigre kezdtem bemelegedni, ráhangolódni a koncert hangulatára... Szóval egy nagyon ambivalens konceretben lehetet része a nagyérdeműnek. Ezentúl is szeretni fogom, amit ez a basszusgitáros hölgy csinál, de a koncertjeitől már előre félni fogok.

- Aretuska -

[2006.11.14.]