Depis PeCsa

Az ébredés útjára lépett a Depresszió, melyhez az esti órákban a teltházas koncert terem szolgáltatta a vekkert.

Hazánk egyik legnagyobb rock csapata, immáron negyedik stúdió albumának bemutatóját tartotta november 17-én a Petőfi Csarnokban. Amennyiben csak a közönség létszámából és összetételéből indulunk ki, megállapíthatjuk hogy trónkövetelő bandáról van szó. Nem más koronájára hajt, mint a Tankcsapdájéra. Igen, ezt nyugodtan kijelenthetjük, hogy pár éven belül a Depresszió is lesz olyan sikeres, mint Lukácsék csapata. A sikerhez biztosíték a zenéjükből áradó fiatalság és lendület, valamint a jól eltalált dalszövegek. Na, de nézzük mit is alkottak a színpadon!

A korai érkezőknek mind a kezébe nyomtak egy Kompresszió 2006 névre hallgató CD-t, mely egy válogatás promóciós anyagot rejt. Váóó,! – gondoltam akkor, megismerem egy csomó modern metál világába mozgó hazai zenekarnak legalább a legújabb számát. Szám szerint 18-at tartalmazott a korong, az esti fellépő bandák mellett például ilyenek is szerepelnek rajta mint, Watch My Dying, Nomad, Isten Háta Mögött … stb. Mindössze egyetlen szépséghibája okozott gondot, még pedig az a papírtok volt. A papírtok és a zsebem kölcsönhatása következtében, valamint a tömeg sodródása enyhén szólva használhatatlan állapotba hozta. Ezért sajnos a lemez kritika, most elmarad, de a koncert beszámoló valójában csak most kezdődik!

Az estét a Csakazértis nyitotta, de hogy őszinte legyek bennem nem hagyott túlságosan mély nyomokat. Persze ez legfőképpen annak köszönhető, hogy az ilyen jellegű ultra radikálisan modern műfajkeveredéses metált nem igazán csípem. A zenészek teljesítményét nem illetném semmi rossz szóval, hisz ők egész jól játszottak. De egy rockzenekarban a dj, és a rap’n’roll a konzervatív zenei szemléletemet megbotránkoztatja.

A második fellépő a Horda, viszont letaglózott! Az ex-Akalás Pavelka Gyula alapította zenekar már 2000-óta létezik, csak azért hallhattunk róluk keveset, mert pár éve ellopták a zenekar felszerelését, ami érthető módon megtörte a fejlődésüket. Azóta talpra álltak, és kemény erőbedobással munkálkodnak. Élőben először az szúrt szemet, hogy két dobossal állnak ki. Az egyik teljes felszereléssel nyomja (Metzger Dávid), míg a másik dobosnak (Bálint Richárd) is szinte teljes a cucca, a cineket leszámítva. Így egymást kiegészítve elég brutális ritmus kompozíciókat tudnak a közönségre szabadítani. Az énekes a hörgős, üvöltős ének hangja mellett a méteres raszta tincseivel nagyot dob a színpadképen. Ha valami máshoz kellene hasonlítanom, akkor azt mondanám, hogy ez olyan mintha a Soulflyt, a Slayert és a Watch My Dyingot egybegyúrnánk, akkor Horda formát öltene.

A szokásos közönség várakoztatás - mely volt legalább fél óra - után lépett a pódiumra a Depresszió. Az egyre nagyobb tömeg persze skandálta már javában a zenekar nevét, ami elég ellentmondásos. Ezt úgy értem, hogy kicsit komikus a banda névválasztása. Valahogy rollúk nem a magába forduló, öngyilkossági hajlamokkal megáldott, gyászruhás tinik jutnak eszembe, hanem az ugráló, tomboló közönség. Sőt nem csak hogy eszembe jut, hanem a részesévé is váltam könnyedén. Az új albumról is szépszámmal válogattak. „A mi forradalmunk” előtt a közönség a jól ismert egyszavas Fletó idézetet skandálta, amire az objektivitás kedvéért H. Feri kijelentette, hogy ők sosem politizálnak a zenében. Mindenkire rábízom, hogyan értelmezi ezt a dalt, de nagyon a helyén van. Halász Feriék nem csak, hogy egy elég ütős koncert programmal rukkoltak elő, de még a fénytechnikai felszerelésük is már profizmusra vall. Ezek után szinte biztos, hogy jó úton haladnak az ébredés felé.

Varjú Dávid

[2006.11.24.]