Pinket láttuk Belfastban

A véletlennek és az internetnek hála eljuthattam a barátommal október 17-én az északír fővárosba.

 Miután leszálltunk a gépről és elindultunk a reptéri busszal Belfast felé, a járművön talált szórólapok alapján beazonosíthattam néhány e vidéken született hírességet, mint például Liam Neeson és Kenneth Branagh színészeket, valamint a nemrég elhunyt Manchester United-játékost, George Bestet. Mint később a nap folyamán megtudtam, a mi legnagyobb focistánkat, Puskás Ferencet pont ezen a reggelen érte a halál.

Útitársammal amint megláttuk a belváros hangulatos utcáját, egy tradicionális ír sörözőben köszöntöttük egymást, a csapost, az ő barátját, meg még egy férfit, akiről már ők sem tudták ki, de rossz ember nem lehetett, hisz egy jófajta északír sört, a Harpot kortyolgatta. Ez az italmárka a nap során barátom neve után a legtöbbször kiejtett értelmes szó volt, ami a számat elhagyta. A városban a régies hangulatú épületek általában vörösesbarna téglájúak, így rögtön megértettem, hogy a szigetlakók közül miért büszkélkedhetnek sokan hasonló színű hajkoronával: biztos sokat támaszkodnak kiskoruk óta a falaknak.

A koncert előtt még sok időnk volt, ezért valami nevezetesség után kellett néznünk. Senki nem találná ki, mi lett az, de segítségként annyit elárulok, hogy a világ egyik leghíresebb pubja, a The Crown Liqour Saloon itt található. Így talán érthető, nem volt mit tennünk, be kellett ugranunk egy kupicára. Az emberek hihetetlenül kedvesek voltak itt is, mint ottlétünk során bárhol, és a két idétlen magyar fiúnak nagy lelkesedéssel mesélték a bár történetét, melyet mi bamba arccal és egyáltalán nem szomjas torokkal hallgattunk, majd konstatáltunk. Még egy hazai méltán híres és kedvelt whiskyt is itattak velünk a helyiek, a Bushmillst, amelyet a várostól 50 km-re, Írország egyik legrégebbi lepárlójában készítenek.

A sok kulturális esemény után végre a koncert helyszínére értünk az Odyssey arénába, ahol már a fiatal lányok serege rózsaszín hajjal várta, hogy beengedjék. Bejutásunk után szembesültünk a ténnyel, hogy itt az emberek nem lacafacáznak a ruhatárral, mert nem volt, hanem egyszerűen maguk mellé dobják kabátjukat a földre, majd több hasonszőrű rajongó jóvoltából bábeli tornyot építenek a textíliák sokaságából. Az aréna hasonlóan nagy volt, mint a mienk, a közönség viszont abban különbözött, hogy a lányok elég testesek voltak, ami a koncert közben igen veszélyessé vált, amikor ezek a felesleges kilók testünk felé ugrálva közeledtek.

A show kezdete az új album címadó dala volt, az I’m Not Dead. Ezután varázslatos színes műsort kaptunk tökéletes hangzással, melynek egyetlen szépséghibája a Stupid Girlsben tűnt fel számomra. Tudniillik, mini playbacket is alkalmaztak, így ha a csinos énekesnő a rengeteg tánc mellett nem bírt volna énekelni, a hangszóróból akkor is hallhattuk a hangját. Ezt a trükköt több gyors, sok mozgást igénylő nótánál is alkalmazták.

Kedvencem, a Dear Mr. President akusztikus, széken ülős előadása volt. A háttérben a kivetítőkön elég borzalmas háborús képeket lehetett látni, amiért a tetovált díva országa első emberét hibáztatja. Az új albumon kívül természetesen felcsendültek a nagy slágerek is a Family Portrait-tól kezdve a fekete parókában előadott Just Like Pillen át, a Trouble-on keresztül egészen az erotikában bővelkedő Lady Marmalade-ig. Óriási színpad volt kialakítva a műsorra, sőt még egy kifutót is építettek, így én is majdnem meg tudtam fogni Pink lábát, ha egy vaskosabb kacsó, hasonló okokból, elém nem csap, és két méterre arrébb nem repít természetes erejével. A koncert végére újra felélénkültem, és végig láthattam, ahogy a Get the Party Started nóta közben, akrobatikus mozgásával az énekesnő a színpadon lévő függönyre mászva fejjel lefelé is énekel a telt házas terem vastapsa közepette.

Az estét a nap folyamán elsajátított kulturális programmal zártuk, majd másnap egy belfasti baráti társasággal összebarátkozva eljutottunk a városi sörfesztiválra de ez már egy másik mese. Ami a lényeg, hogy decemberben Pink Bécsben fog fellépni, úgyhogy aki szereti a látványos, monstre koncertet, indulás, hátha még tud jegyet szerezni.

Fehér Tamás

[2006.11.27.]