André Chenier remekül debütált az Operaházban

Gyönyörű hét áll a Magyar Állami Operaház háta mögött, hiszen február 17. óta hatszor került előadásra a szezon új produkciója, az André Chénier.

Két, egymással össze sem hasonlítható, oly különböző módon nagyszerű szereposztás okozott örömet a műfaj szerelmeseinek. Amint azt az előadás műsorfüzetében meg is jelent Kesselyák Gergely szemelvény jelzi, („az Andrea Chénier nem azért íródott, hogy önmagában legyen jó, hanem azért, hogy jó énekesek jót énekelhessenek benne. Ez a dolga a világban. Telitalálat. A finnyás véleményekkel szemben olyan operacsúcsnak tartom, amelyet meg lehet éppen kerülni, de nem érdemes.”) létezik az operakedvelőknek egy olyan tábora is, amely lenézi Umberto Giordano muzsikáját; jómagam nem tartozom ide. Sőt, büszkén vallom kedvenc operámnak az André Chénier-t, s az idézett gondolaton is továbbmenve, önmagában is remek operának tartom.

Korkeresztmetszet
Ez a mű azok közé a történelmi tárgyú operák közé tartozik, amelyek tökéletesen elkapták a korszak atmoszféráját. Intelligensen megírt szövegkönyvét, (Luigi Illica, a kiváló képességű librettista, nem egy későbbi Puccini opera szövegének társszerzője alkotását) nem érhetik más történelmi operákkal szemben jogosan felhozható vádak, miszerint történeti nonszenszekkel lenne tele. A közel 110 perces játékidő természetesen nem lehet elég a korszak mély gyökereinek bemutatására, de nagyszerű a mű szövegén túl a zenei matériában is bemutatott ellentét az ancien régime s a forradalmi időszak miliője között. (Érdemes felhívni a figyelmet az arisztokrácia jellegzetes táncának, a gavotte-nak s a francia forradalom három jellegzetes dalának, a Ça irá-nak, a Carmagnole-nak, s a Marseillese-nek jelenlétét a partitúrában). Tehát nagy adag rosszindulat szükségeltetne hozzá, hogy az André Chénier mondjuk a Nabuccot, vagy a Don Carlost érő élceknek tárgyává váljon.

Adva van egy sok vitát kavart korszak történeti forrásokhoz igen hű bemutatása, s azután a mindenkori rendező dolga eldönteni - mert eme opera színrevitelében ez érdekes kérdés – hogy vélekedik a nagy francia forradalomról. Tökéletesen lemérhető lehet a hozzáállás a harmadik felvonásbeli Madelon jelenetből: létezik rendezés, melyben a vak asszonyt a színen jelen lévő forradalmi nép tisztelettel kivezeti felajánlása után, mintegy a nép hazáért való összetartását jelezve (ilyen a DVD forgalomban is lévő Otto Schenk rendezés, a Bécsi Staatsoperből). A költő Chénier koncepciós perének ügye után persze már nehéz optimistának maradni, ám Selmeczi György rendezése teljes egészében pesszimista marad a forradalmat illetőleg, a nép elfordul Madelontól, s a színfalak mögött felzendülő, szabadságot éltető Carmagnole alatt, csupán egyetlen ember, Gérard vezeti ki az öregasszonyt. Nem hiába emeltem ki a rendezés hozzáállását a forradalom kérdéséhez. Hogy Selmeczit a kérdés erősen foglalkoztatja, arról ő maga is vall a műsorfüzetben, s pont a sötétre festett revolúciós közeg által válik majd még megérintőbbé, még gyönyörűbb romantikus kontraszttá Chénier és Madeleine halál felett győzedelmeskedő szerelme.

[2007.02.28.]