2025. december 5. | péntek | Vilma nevenapja
 
Regisztráció 
Belépés Belépés
Keresés
RSS RSS Hírek Hírek Meghallgattuk Meghallgattuk Ajánlók Ajánlók Fesztiválok Fesztiválok Interjúk Interjúk
zene.hu a kezdőlapom feliratkozás hírlevélre
 
 
 
zenés állások
Oldal.info
 
 
Kapcsolatok
Laurie Anderson

Laurie Anderson

A Chicago-melletti Glen Ellynben 1947. június 5-én született Anderson húszéves volt, amikor New Yorkba költözött, ahol művészettörténetet tanult, majd tanított.

A hetvenes évek közepén a manhattani klubokban és múzeumokban mutatkozott be performance-művészként, egyfelől klasszikus zenei képzettségét kamatoztatva, ugyanakkor hegedűjével az elektronikus zenei kísérletek irányába mozdulva el. Ez az út vezetett a világhírét jelentő United States című multimediális előadáshoz (és öt lemezből álló koncertalbumhoz), mely Big Science címmel sarkított stúdióváltozatban is megjelent.

A film, az élő és elektronikus zene, a képző- és videóművészet, a tánc és a történetmesélés műfajait egyesítve jött létre az 1990-es Empty Places és a ’93-as Stories from the Nerve Bible című projektje is, s mindeközben Anderson hét albumot jelentetett meg, melyek közül a Mister Heartbreak, a Home of the Brave és a Strange Angels a könnyűzenei piacon is kimagasló eredménnyel szerepelt.

A költészet, a színház és a koncert egysége alkotja Anderson 2007-es művét, a Homelandet is. A központi téma újra Amerika – ám immár a XXI. század „megszállott” Amerikája, melyet áthat az erőszak és a háború új nyelve, a szabadság és a félelem összefonódása.

[2007.04.05.]

Megosztom:


Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás

A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).

Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.

A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.

Megértésüket köszönjük.

Zene.hu csapat

2025.11.10

 

lap teteje
 
apróhirdetés
© SirOeshImpresszumMédiaajánlatSiteMap/Honlaptérkép • RandD: Jumu

Családias, meghitt hangulat és nosztalgia Nenaval a Barba Negraban
Október 21-én fergeteges...

IL VOLO - 17 éve énekelnek együtt, megnéztük
Felejthetetlen koncerttel tértek vissza...

A legenda, Blackie Lawless  a Barba Negraban - W.A.S.P. koncerten jártunk
Flitteres csuhák, diszkógömb és fityula az Erkelben
Lángolt az MVM Dome - Parkway Drive koncerten jártunk
Cukik és hogy hörögnek - A Hanabie. zúzott ismét Budapesten
Calum Scott varázslatos világa az MVM Dome színpadán
beszámolók még