|
Bemutatták A Dal 2016 30 elődöntős produkcióját kedden Budapesten. Az MTVA sajtóirodájának tájékoztatása alapján az alábbiakban közöljük a versenybe jutott harminc szerzemény listáját.
»
|
921. |
|
Idén is több száz dal érkezett a jelentkezési határidőig az Eurovíziós Dalfesztivál jövő évi magyar válogatóversenyére, A Dalra. Az előzsűri a héten hallgatta végig a felvételeket, az elődöntőkbe jutó dalokat ma ismerteti a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) és az MTV Zrt.
»
|
922. |
|
Nyár óta bulizók tömege imádja a Kis Grófo nevével fémjelzett slágert, a Bulibárót. A már pár hét alatt legendássá vált dal pedig a nagy sikerre való tekintettel most hivatalosan is lemezre került a Snapsz-R kiadó újdonságaként, méghozzá 11 másik, hasonlóan vidám hangulatú, úgy „Kis Grófosan” pörgős partinótával együtt.
»
|
923. |
|
2016. július 6-10. között tizedik alkalommal tölti tele Zamárdi szabadstrandját a legizgalmasabb vízparti bulifolyam, a Balaton Sound, jövőre is a MOL Nagyon Balaton keretében.
»
|
924. |
|
Ismét a Széchenyi kertvendéglőben táncoltatja meg a nagyérdeműt a kitűnő Coctail partyzenekar.
»
|
925. |
|
Karácsony közeledtével, november és december hónapokban igazán ünnepi díszbe öltözik a Budapesti Operettszínház.
»
|
926. |
|
A New Dance World-del találkozunk az élő showban.
»
|
927. |
|
A Bandart-tal találkozunk az élő showban.
»
|
928. |
|
A hattagú party zenekar garantáltan jókedvet, vidámságot visz minden egyes fellépésére. Aki pedig kifejezetten a tánc kedvéért látogat el a városligeti Széchenyi-fürdő oldalában található vendéglátó egységbe, jobb, ha idejében előmelegít a jó kis rock and rollra.
»
|
929. |
|
Prózai színésztől szokatlan módon Kulka János idén ősszel egész estés nagy koncerttel lép a közönség elé erre az alkalomra szerveződött új zenekarával és Csengery Dániel zenei vezetővel
»
|
930. |