Február 16-án mutatták be a hazai mozik Kapitány Iván (Üvegtigris) legújabb, fergeteges akció-vígjátékát, a „Kútfejek”-et. A jelenleg is hatalmas sikerrel vetített film főbb szerepeiben olyan hazai sztárokat láthatunk, mint Gesztesi Károly, Kálloy Molnár Péter, Dörner György és Ulmann Mónika.
Az azonos címmel megjelenő filmzenealbumon is illusztris előadók szerepelnek. A Bon-Bon duója, azaz Szolnoki Péter és Török Tamás írta a címadó nótát, mely két verzióban is szerepel a lemezen. Az egyiket ők, a másikat pedig Gesztesi Károly és Kálloy Molnár Péter éneklik, utóbbi dalt a film szereplőinek vokáljával rögzítették. További érdekesség, hogy a Fiesta szerzőpárosa, Csordás Tibor és Knapik Tamás szintén két dalt írt az albumra, ezek különlegessége, hogy egyik sem a tőlük megszokott latin stílusban készült. Egy lassú szerzemény Tamástól – melyet a Fiesta ad elő - és egy rockos nóta Tibitől, melyet egy új formáció, a Fight Club zenekar tolmácsolásában hallhatunk. Rajtuk kívül Tunyogi Orsi („Minden szép”) és Farkas Zsófi („Nem kell sál”) szerepel egy-egy felvétellel a filmzenealbumon.
A dalok között – a filmben is szereplő - átkötő szerzemények hallhatóak, így otthon újra átélhetjük a film fergeteges hangulatát.
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.