Erkel Ferenc

A kiváló zeneszerző, karmester, zongoraművész és pedagógus, 1810. november 7-én, Gyulán született.

Régi, neves muzsikusdinasztiából származik, tanulmányait szülővárosában kezdte el, majd Nagyváradon folytatta; s végül a reformkor kulturális központjában, Pozsonyban fejezte be. Itt ismerkedett meg Bihari Jánossal, a virtuóz hegedűssel, s az itt tapasztalt zenei élmények sodorták a verbunkos muzsika felé, amelynek kapcsán a későbbiekben az ő nevéhez csatolták az úgynevezett nemzeti opera megteremtését, amely a verbunkos muzsikára épül.

1828-tól Kolozsváron – az akkori magyar kulturális fellegváron – zongoraművészként majd karmesterként működött, amely szintén meghatározó volt a zenei fejlődésében. Itt került kapcsolatba Ruzitska Józseffel, akinek jelentős szerepe volt abban, hogy a fiatalember érdeklődése az opera felé fordult. Ugyanis Ruzitska révén halott életében először operát, amely nem volt más, mint a Béla futása című szerzemény, amelyben már-már felsejlett egy-egy verbunkos dallam is. Erkel életében nagyon fontos szerepet játszott ez a város: itt tanulta a legtöbbet, itt vált belőle zongoraművész, s itt lelt rá a szebbnél szebb magyar népdalokra is.

1834-ben került Budapestre, s egy év múlva végleg a főváros lett az otthona.

1835-ben sikerült elhelyezkednie, mint a Magyar Színjátszó Társaság karmestere, majd az ezt követtő két évben a Pesti Német Színház másodkarmestere lett.

1838-ban, a Pesti Magyar Színház –amely a későbbi Nemzeti Színház volt – első karmesteri posztját töltötte be.

1862-től, egy évtizeden át a Nemzeti Színház főzeneigazgatói feladatait látta el.

1840-ben szerezte élete első operáját, amelynek a Báthory Mária címet adta. Ennek a szerzeménynek a szövegkönyvét Egressy Béni írta, aki a későbbiekben állandó segítője lett.

Az 1837 és 1843 között dúló „operaháború”, részben az ő nevéhez fűződik, aktív résztvevője volt. Ez a vita a körül robbant ki, hogy a Pesti Magyar Színház, – amely akkortájt az egyetlen olyan színház volt, ahol a darabokat magyarul mutatták be – műsoraiban milyen arányban legyen opera és dráma. A vita színház-politikai kérdések és egyéni karrierérdekek kereszttüzében zajlott; s ebben a „csörtében” képviselte Erkel az európai klasszisokat felmutatni képes operai műfajt; míg a másik oldalon Bajza József és az Athenaeum folyóirat körül csoportosuló liberális értelmiségiek álltak, akik a drámákban láttak nagyobb lehetőséget.

1839-ben nősült meg, felesége pedig nem más volt, mint Adler Adél, aki Adler György (zeneszerző, egyházzenész és basszusénekes) lánya, és Adler Vince (zongoraművész, zeneszerző) nővére volt. Frigyükből később szintén zenei pályát választó fiúk születtek, név szerint: Gyula, Elek, László és Sándor.

1844-ben nyerte meg Kölcsey Ferenc versének, a Himnusznak a megzenésítésére kiírt pályázatot.

Miután véget ért a szabadságharc, szinte minden erejét a fővárosi hangversenyélet felpezsdítésének szentelte.

1853-ban megalapította a Filharmóniai Társaságot.

1861-ben, pályája csúcsán írta a Bánk bánt amely az utolsó Egressy Béni-szövegkönyvű operája volt. A mű Katona József drámájából készült, s Egressy ennek alapján írta meg az opera librettóját.

Erkel Saját operái mellett írt népszínmű-, balett- és kísérőzenéket is.

Pedagógiai tevékenysége mellett zenei intézményeket is alapított, illetve vezetett. Ilyen volt a már korábban is említett Filharmóniai Társaság, s az Országos Magyar Daláregyesület is.

1875-től az 1886-os nyugdíjazásáig a Zeneakadémia igazgatója és zongoratanára volt.

1888-ban szülővárosa, Gyula díszpolgára lett.

1893. június 15-én, Budapesten hunyt el.

Emlékét Budapesten színház, a Magyar Állami Operaház Erkel Színháza őrizte, ám az épületet bontásra ítélték.

1930-ban, a Bánk bán bemutatójának 70 éves évfordulójának apropóján a szövegkönyv felújítását Nádasdy Kálmán végezte.

1952-ben alapították meg az Erkel Ferenc-díjat, továbbá számos közterület és kulturális intézmény őrzi a nagyszerű művész emlékét.

Keleti Márton 1952-ben filmet készített Erkel címmel a zeneszerző életéről.

Főbb művei:
1840: Báthory Mária (opera)
1840: Rákóczi-induló (zongoramű)
1844: Hunyadi László (opera)
1861: Bánk bán (opera)
1862: Sarolta (opera)
1867: Dózsa György (opera)
1874: Brankovics György (opera)
1880: Névtelen hősök (opera)
1886: István király (opera)

[2007.06.19.]