A Magashegyi Underground új dalát mindenképpen érdemes meghallgatni. Itt leszel címmel Beck Zoli (30Y) alkotótársként Bíborkának írt szövegét a zenekar slágereit jegyző Toldi Miklós zenésítette meg.
A zenekar énekesnőjének - Bocskor Bíborkának - nem csak hangja, de megjelenése is összekeverhetetlen, ugyanez a stílusos extravagancia érződik a dalaikból is. Soron következő nagylemezük beharangozójaként most belehallgathatunk új számukba, amit Itt leszel címmel jelent meg július elején.
„Ez a dal a megbocsájtásról szól, ami csak végtelen szeretetből vagy az önös érdeket teljesen nélkülöző szerelemből születhet, így teremtve meg a feloldozást. A nagyvárosi káoszban megjelennek a belső finom titkok, nem konvencionális dalformán keresztül.” – meséli Bíborka az új szerzeményről.
A szokványosnak nem mondható, igencsak progresszív popdal szövegét az a Beck Zoli jegyzi, aki a 30y zenekar énekes-dalszerzője, a zenéjét pedig a Magashegyi multiinstrumentalista dobosa: Toldi Miklós, akinek a zenekar már több, nagy slágerét is köszönheti, mint például a Metróhuzat, Rázz fel, Arcok, utcák, nevek…
„Nem ez az első együttműködésünk Zolival, az eddigi közös alkotómunkák bennünk mindig jóérzést okoztak, reméljük, hogy ez a hallgatók számára is ugyanilyen örömteli, mint nekünk.” – mondja Toldi Miklós, zeneszerző.
– zene.hu –
[2017.07.22.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.