A Kerekes Band az egri Török Fürdőben készített koncertfilmet
Az egri Török Fürdőben forgatott koncertfilmet a Kerekes Band. A 200 ezer darab aranyozott mozaikkal burkolt kupola alatt, a leengedett medencébe épített színpadon rögzített Live: Water című anyag akusztikus hangszerelésű.
A zenék hangulatát a helyszínhez igazítva állították össze: áthangszerelt saját számok, illetve belső-ázsiai, kaukázusi és török dalok előadásával - hangsúlyozták az MTI-hez eljuttatott közleményben.
A forgatás Szőke Barna rendező irányításával még egy tavaly nyári éjszakán zajlott, 32 fokos hőmérséklet és nagyon magas páratartalom mellett.
"A bakui magyar nagykövetség keresett meg minket, hogy az elmaradt kaukázusi turnénk helyett nagyon örülnének egy türk tematikájú koncertfilmnek. A Török Fürdő visszhangja egy újfajta zenei gondolkodást igényelt, minden számunkat át kellett hangszerelni, szerkeszteni. Saját szerzeményeink mellett hat türk dalt is átdolgoztunk a Kaukázustól Belső-Ázsiáig, például az anatóliai rock stílus egyik nagy slágerét, a Yektét Fehér Zsombor énekes törökül énekli" - idézi Fehér Viktort, a Kerekes Band dobosát a közlemény.
A filmet hat országban - Azerbajdzsánban, Kazahsztánban, Kirgizisztánban, Törökországban, Üzbegisztánban és Türkmenisztánban - mutatják be. A Water egy négyrészes koncertfilm-sorozat második állomása: az első rész a hollókői vár tetején rögzített Live: Air nemrégiben önálló albumként is megjelent. Tavasszal Fire címmel egy akusztiks népzenei produkció, míg nyáron a rockosabb hangvételű Earth megjelenését tervezi a Kerekes Band.
MTI
[2021.01.27.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.