2024. március 3. | vasárnap | Kornélia nevenapja
 
Regisztráció 
Belépés Belépés
Keresés
RSS RSS Hírek Hírek Meghallgattuk Meghallgattuk Ajánlók Ajánlók Fesztiválok Fesztiválok Interjúk Interjúk
zene.hu a kezdőlapom feliratkozás hírlevélre
 
 
 
zenés állások
Oldal.info
 
 
 

A lány, aki népi hangszerekkel rappel

Nagy Ildikó, avagy Tamburilda igazi különlegesség a modern világzenei palettán. Nem csak azért, mert majdnem, hogy felnőtt fejjel döntött úgy, hogy zenész lesz, hanem egyedi stílusa is unikummá teszi. A Palya Bea, Magashegyi Underground és Szabó Balázs zenéjén művelődött felvidéki lány ugyanis három kedvenc műfaját, a népzenét, az altert és a rapet vegyíti, általában lelki vívódások ihlette dalaiban. Múltról, jelenről, jövőről kérdeztük őt.

Mikor döntöttél úgy, hogy zenével szeretnél foglalkozni?

Tizenhat évesen, hirtelen ötletként kapott el, hogy zenélni szeretnék. Nem volt könnyű gyermekkorom, apukám meghalt, az iskolában pedig sokat bántottak, mert nagyon érzékeny kislány voltam. Tinédzseréveim közepén aztán felköltöztem Budapestre, hogy egy zeneművészeti szakközépiskolában elkezdhessem valóra váltani az álmaimat, tulajdonképpen a nulláról, hiszen sosem zenéltem előtte. Persze kezdetben kissé csapongtam a stílusok és a hangszerek között, de aztán egy nyári táborban egészen véletlenül megismertem a tamburát. Azóta már nem kérdés többé, hogy mi legyen a fő hangszerem, és tulajdonképpen ez a találkozás indított el véglegesen az úton.

Emlékszel a legelső dalodra?

Dalszerzéssel csak nemrég, úgy 4 éve, a vírusidőszak alatt kezdtem el próbálkozni, de még akkor sem volt teljesen tiszta, hogy stílusilag mit is szeretnék megmutatni magamból. Csak annyit tudtam biztosan, hogy a folk- és a populáris vonal is biztosan fontos szerepet játszik majd a zenémben. Az első dalom végül egy kisebb, de a még naivabb Ildi által túldramatizált szerelmi csalódáshoz kötődik. Ennek a nótának a szövegvilága népiesebb volt, mint amiket most írok, illetve akkor még a rap nem volt jelen az életemben, szóval mondhatjuk, hogy ez egy teljes mértékben útkereső próbálkozás volt akkor. Azóta pedig már nagyon sok víz lefolyt a Dunán.

Hogyan kerültél a népzene bűvkörébe?

Emlékszem, 2017 nyarán döntöttem úgy, hogy ellátogatok néhány népzenei táborba, mert hihetetlenül vonzottak a különleges, ritka hangszerek. Ezek egyikében talált rám a tambura. Az ottani oktatónak, Kiss Tamásnak nagyon sokat köszönhetek, mivel több hónapra kölcsönadta a saját hangszerét, és magánórákat is adott nekem kezdetben, illetve a zenekarával többször felléphetem a Művészetek Palotájában, és a Bátai Nemzetközi Tamburatalálkozón is. Ezek mind hatalmas lehetőségek voltak, amik a mai művészetem felé sodortak, de a világzene egyik legelismertebb hazai alakjának, Barvich Ivánnak sem győzök elég hálás lenni, az pedig kifejezetten nagy szó, hogy 2019-ben, már az én kérvényezésem hatására indított tamburaszakot a Zeneakadémia egyik előkészítő iskolája.

Mi az, ami általában megihlet, és hogyan lesz az ihletésből dal?

Általában a fájdalom, a csalódás szokott megihletni, de gyakran előfordul az is, hogy "csak úgy" nekiülök, és írok egy viccesebb dalt, mert a lelki dolgok mellett a népi hagyományok is nagyon érdekelnek. A decemberben megjelent Luca napja inkább az utóbbi kategóriába tartozik. Először amúgy mindig a rap szöveg születik meg, aztán a refrén, majd megbeszélem a produceremmel, Edvárd Mátéval - aki többek között Király Lindát, Desh-t, és Essemm-et is segítette már -, valamint a mentorommal, Barvich Ivánnal is egyeztetek, hogy az adott dalban milyen stílusokat szeretnék keverni, a tambura mellett milyen hangszereket szeretnék viszonthallani. Szóval egyfajta izgalmas csapatmunka ez az egész mindig, ami nagyon sok motivációt és lehetőséget ad.

A népzene után mikor jött képbe a rap?

Rappelgetni a covid évek második felében kezdtem, de akkor még egészen bizonytalan voltam benne. Nem tudtam, hogy valóban ez e az én utam, vagy hogy tényleg illik e ez az egész hozzám. Emiatt aztán többször fel is hagytam vele, de végül egy másik pályakezdő muzsikus tanácsára nem engedtem magam, és 2022 nyarán, immár nagyobb önbizalommal újra belevágtam a rappelésbe, és azóta egyre szabadabbnak érzem magam ebben a műfajban is. Sőt, nem is csak saját szerzeményeket, hanem EMINEM, Animal Cannibals, és Sub Bass Monster számokat is magamra vállalok, ami persze lehet meglepő egy-egy folkosabb nóta mellett, de a közönség úgy látom, kifejezetten szereti ezt a vonalat is hallgatni tőlem.

Kiknek szólnak a dalaid?

Elsősorban azoknak, akik értékelik, ha egy előadó úgy dönt, veszi a bátorságot, hogy valami egyedit csináljon, és trendkövetés helyett inkább kilóg a sorból. Lehet az bárki, kortól, nemtől és nemzetiségtől függetlenül. Több külfölditől is hallom, hogy még a számukra érthetetlen szövegű magyar rappet is élvezik tőlem, mert népi hangszerekkel, tamburával vegyítve olyan egyveleget alkot, amit még sohasem hallottak előtte.

Hogyan látod magadat a jövőben?

A 2024-es évben nagy tervem, hogy minden hónapban ki tudjak adni egy-egy saját dalt, a rap, az alter, és a népzene határain egyensúlyozva, emellett pedig úgy egy- vagy kéthavonta egy tamburás popvilágsláger feldolgozást is igyekszem lehozni. És persze rettentően várom, hogy megmutathassam magam élőben, mert az elmúlt pár hónapban rájöttem, hogy a színpad az a hely, ahol igazán otthon vagyok, és mára már a félelmek, gátlások feloldódnak bennem. De talán a legfontosabb cél a jövőre nézve az, hogy önbizalmat szeretnék adni mindenkinek, aki szintén vágyakozik azután, hogy valami egyedibe kezdjen, csak még nem mert belevágni. 

Zene.hu

[2024.01.28.]

Megosztom:

Szólj hozzá! (Ehhez be kell lépned)
lap teteje
 
Hitel ajánlat 48 órán belül (Jelentkezze egyéb [2024.02.06.]
Hitel, pénzügyi segítség és kötvény egyéb [2024.02.02.]
apróhirdetés
© SirOeshImpresszumMédiaajánlatSiteMap/Honlaptérkép • RandD: Jumu

Bestiális este a Barba Negrában
Február 18-án ismét ellátogatott hozzánk a Battle Beast...

István, a király 40. éves koncertturné - képriport
A Crescendo Music Management...

20 éve mutatták be a Rómeó és Júlia musicalt - képriport
Elindult a Tankcsapda 35. éve - képriport  
Ha eddig úgy élt bennünk a Fekete Péter, mint egy "poros darab", akkor most irány a Centrál Színház
beszámolók még