Mükéné Termál Hotel - Elektra a Magyar Állami Operaházban

Lezajlott a szezon legfontosabb premierje az Operaházban. Két világhíres vendégművésznő remekül teljesítő magyar énekesekkel kiegészülve és trendi modern rendezés: Richard Strauss egyfelvonásosának aprólékosan kidolgozott újraértelmezésével frissült az Opera repertoárja.

Kovalik Balázs újraértelmezte a művet, s feladta a leckét az előadásról írók számára. A premier után özönvízként árasztották el a sajtót a kritikák, beszámolók és elemzések. Ahány írás, annyi interpretáció, mert a rendezés, hogy a végén kezdjük, nemcsak magának Straussnak és Hofmannstahlnak befejezését másította meg, de a görög mitológia Elektra történetéhez képest is merészet húzott. Az opera csúcspontján megjelenő Orestes a finálé zenei eksztázisának utolsó másodperceiben gépfegyversorozattal teríti le két lánytestvérét, Elektrát és Chrysothemist.

Az egyébként mesteri körítéssel előkészített premier (figyelemfelkeltő plakát, az Operaház vörös kárpitba burkolása, Nadine Secunde és Agnes Baltsa méltó beharangozása) már az előadások előtt pezsgő opera-fővárosi hangulatot varázsolt. Az előadás nem hazudtolta meg mindezt, inkább betetőzte, megkoronázta az előkészületeket, s új utat nyitott emez itthon újszerű színpadravitellel, melyből még sok ilyet kívánhatunk a jövőre nézve. A beharangozás már a rendezés koncepciójából is előrevetítette a lényeges momentumokat.

Tudvalevő volt, Agamemnon fürdőbeli halálából kiindulva egy medencében és környékén játszódik majd a cselekmény, a rendezővel készített interjúkban mélyrehatóan elemzésre kerültek a szereplők egymás közötti viszonyrendszerének pszichológiai finomságai, a díszlet szimbolikájával, a medencetér mögött ferdén álló fal szimbolikus jelentésével tudatunkban várhattuk a függöny felgördülését (a sarkára állított világrend helyrezökken a gyilkosságok megtörténtével), de a zárópontot mélységes hallgatás övezte körül.

Mmiért kell megölnie a szűzies Chrysothemist is?

Kovalik újraértelmezett, az előadásról írók pedig munkáját értelmezik. Orestes vette át az eredeti hoffmansthali librettó végső táncának funkcióját? Elektra azért hal meg, mert a gyilkosságok megtörténtével beteljesült életcélja, nincs miért élnie tovább, csakhogy itt Orestes géppisztolya végzi el a „hálás” feladatot? De akkor miért kell megölnie a szűzies Chrysothemist is?

Mert hatalomátvétel történt, és a régi rendszer minden átélőjét el kell tenni láb elől? Vagy tényleg megrémült Elektra több mint testvéri odaadásától? Dehát Kovalik rendezésében éppen, hogy Orestes teperi le nővérét kezdeményezően a felismerési jelenet után. A sok találgatás után megpróbálok újabbat felvetni. Lehet, hogy Orestes új, potenciális Klytaemnestrákat sejtett a nőkben, az Átreida vér átkozott csorgását, s valóban hatalma védelme érdekében járt el ily módon?

Mindezen túl a rendezés azonban végtelenül letisztult, egyszerű szimbolikával dolgozott: az önmagát halott apja emlékével eljegyző Elektra fekete menyasszony volt, a női létet kétségbeesetten megélni vágyó chrysothemis fehér menyasszony. A „Mükéné”-fürdő vendégei és személyzete fehérben voltak az egyetlen, fekete Elektra ellen. Oly letisztult volt minden, mint amilyen az Elektra zenei szövete, mely többszöri hallgatás után megszűnik kategorikusan brutális, vad és kegyetlen lenni, és az operairodalomban fellelhető gyönyörűségek egyik csúcspontjává válik, természetesen megfelelő előadásban.

Megfelelő előadásban. Kovács János zenekarának játéka több volt, mint megfelelő. Kimondhatjuk: megtestesítette a tökéletes előadás fogalmát. Kristálytisztán, precízen s egyszerre izzó szenvedéllyel tele szőtték keresztbe-kasul egymást a motívumok, összeolvadtak, s egyenként kivehetőek voltak, még a feliratozó készülékre sem volt szükség, német nyelvtudásra sem, a 20. század elejének pszichológiai (freudi) forradalmában fogant alkotás a zenekarban játszódott, ott tárulkozott fel minden szereplő beteg pszichéje. Az Elektra lett eme rutinos, tapasztalt karmester egyik legnagyobb sikere, legnagyobb teljesítménye.

[2007.11.30.]