Mükéné Termál Hotel - Elektra a Magyar Állami Operaházban

Ezután következnek a szólisták, kezdve a két sztárvendéggel. Az amerikai Nadine Secunde (Elektra) a címszerephez méltóan uralta az előadást. A rendezés előre hangoztatott koncepcióját megvalósítva nem a szokásos „csöves” (Kovalik Balázs) volt, hanem gyönyörű fekete ruhában pompázó, határozott neurotikus királylányt formált meg. Óriási hangterjedelme a szerepre predesztinálja, harmonikusan és ösztönösen forr össze a zenekarral, amit művel, az egyenesen hibátlan. Meghívása nem szenzációhajhászás és ígéret volt, hanem telitalálat. Csúcsformában lévő, nemzetközi nívójú drámai szoprán, csodálatos.

Agnes Baltsa (Klytaemnestra) azonban már túl van a zeniten, mindenesetre tekintélyt parancsoló jelenség. Kis rosszindulattal elmondható, helyenként inkább elbeszéli, mint elénekli a szerepet, azonban ebben a szólamban ez járható út. Elegáns, kifogástalan megjelenés, a Klytaemnestra jelenet után tornyosuló csúcspontok azonban az előadás végére szinte feledtetik, hogy egy órával korábban a színpadon volt, s énekelt. Mert a csúcspont valóban a felismerési jelenet.

A napszemüveges, öltönyös Orestes Perencz Béla megformálásában Secunde mércéjével mérve egyenrangú, nagy formátumú vokális megvalósítás. A két testvér egymásra találásában az öt főbb figura közül a két legmeggyőzőbb hang egyesült. Még akkor is, ha az alakítás következetesen sejtetni engedte a kegyetlen befejezést.

Orestes (a gyilkosságok ellenére) a szeretet zenei megjelenítése, mint ahogyan ezt több analízis is megvilágítja. (Pl. Mathhew Boydené) Az őt éltető kórusmorajlás is majd a szeretet eksztatikus, túlzó, tömegeket hipnotizált megszólaltatásaként hat, de Elektra hozzá intézet szózata szívet melengető muzsika. Ebben a rendezésben az ő figurája lett az egyetlen, aki a modern köntösben kissé ellentmondott a zenében rejlő jellemrajznak.

Gúnyosan viselkedik

Nem úgy, mint Aigisthos, a puhány, elkényelmesedett férfiatlan alak. Karakterének Gulyás Dénes által való megformálása autentikus telitalálat. Mezítlábas, fehér fürdőköpenyes, arany nyakláncos alakja megjeleníti a megvetendő, gusztustalan kéjsóvár trónbitorlót, „ki csak az ágyban képes hőstettekre”. Szellemes, mikor Elektra az elemlámpával hímtagjának helyét világítja meg gúnyosan. Az éneklés ugyan már messze nem az elvárható erőteljes kategóriába eső, de nem hiányt keltő, hisz ideálisan olvad össze a jellemmel.

Szándékosan hagytam a végre Bátori Éva Chrysothemisét, olyannyira egyedülálló, reveláció értékű, mit tőle láthattunk. Az érzékeny operajátszás csodája ő, Secundéhoz képest (ő is ebben a szólammal kezdte) szinte feleakkora volumene sem (mely ráadásul sokszor az akusztikus szempontokból előnytelen színpadi helyeken kényszerül megszólaltatásra) veszi el tőle az előadás legnemesebb gyémántdarabjának dicsőségét. Esendőbb, szeretetreméltóbb Chrysothemist elképzelni sem lehetne, s a három női énekhang közül övé a legszebb, s ez így van jól, mert Chrysothemisnek kell a legszebb léleknek lenni. Secunde erő, Bátori szépség és érzelem, az összhatások alapján mégis ő az előadás csúcsa.

Ez az Elektra mintha egy elhagyatott, szürreális, önmagától szanatóriummá átalakított termál hotelben játszódna, melyben az alkalmazottak automatikusan a gazdák ápolóivá váltak. A fürdő mögött felsejlő háttérmintázat enyhén szocreálos üdülő-szállóbelső hangulatot kelt (Klytaemnestra leereszkedő szobájának ágya is hotelszoba benyomású), mely Orestes és hívei megérkezése és a régi tulajdonosokkal való leszámolása után visszaszerzi az elvesztett csillagokat, hogy a „hatalomváltás” után újból virágzó üzembe kezdjen az Átreidák vállalkozása eme méltán ötcsillagos operaprodukció függönyének legördülte után elképzelhető utóéletében.

- Don Luis de Vargas -

[2007.11.30.]