„Santa Maria”, „Sandokán” és „Don Quijote” egy estére Győrbe látogatott

A fellépők korukat meghazudtoló fittséggel és lelkesedéssel töltötték meg a színpadot és minden gördülékenyen haladt előre. Egyik dal követte a másikat, olyan nagy slágerek, mint a „Pago, pago”, „Nyár van”, „Párizsi lány", „A legkisebb fiú”, „ I love you” és még számos zeneszám hangzott el.
Jó alkalom volt egy kis összebújásra a „Latin szerenád” című dal. Népszerűségét igazolja az is, hogy a NeoTons „Holnap” nevű bemutatkozó albumán a Pásztor lányok is éneklik a szerelem dicsőítésére.

A fények pedig percről-percre jobban érvényesültek, hiszen a koncert közben kint besötétedett. Nem lehetett egyszerű feladat Éva mozgását követni a lámpával: gondosan figyelt az énekesnő, hogy a színpad minden oldaláról tartsa a kapcsolatot a közönséggel.

Amíg Éváék kifújták magukat pár percre, addig Bardóczi Gyula fergeteges dobszólóval szórakoztatta a közönséget, nehogy lankadjon a lelkesedés. Élvezetes és pontos ritmikával „operált”, a közönség pedig vette a lapot: ugráltak és elismerően éljeneztek a csapat „időgépének”. Ám a fentebb említett túlzott hangerő itt is enyhén zavaró volt. Humoros adalékként Gyulát Ádám váltotta a doboknál. A dobos pedig „kettéválasztva” a tömeget, majd tapskíséretet vezényelt Ádám produkciójához a bőröknél, sokak arcára mosolyt csalva. Meg kell jegyezni: Ádám a szerelés mögött is otthon érezte magát, Gyula pedig legalább fújhatott egyet.

Hátborzongató volt hallgatni

Érdekes színfoltja volt a koncertnek, amikor Éva csupán Ádám gitárkísérete mellett elénekelte a „Gondolj rám néha” című dalt. Hátborzongató volt hallgatni ez a lassú dalt. Egy fiatal lány arcán a könnycseppek jelezték: egyetért a dal szövegével… Aztán a zenekar ismét „belehúzott” a tempósabb” dalokba.

Az emberek ezalatt hangosan énekeltek, tapsoltak, a levegőben „kéztenger” volt látható. Házaspárok önfeledten ropták a táncot: öltönyben, nyakkendőben csápoltak a meglett férfiak, oldalukon felségükkel. A fiatalabb korosztály egymásba kapaszkodva, ugrálva őrjöngött, szinte ordították a jól ismert slágereket. A kisgyermekek pedig - akik nem nagyon értették, miről is van itt szó – vidáman kergetőztek, tapsikoltak, és ugráltak. Láthatóan mindenki jól érezte magát. Ingázás volt a „küzdőtér” és a büfé között: jól esett a kiszáradt torkoknak a frissítő.

A zenekar mindeközben egy percig sem állt le: folyamatosan játszottak, ha kellett, akkor kis időre szóval tartották a közönséget. Nem felejtkeztek el az ülve maradt rajongókról sem, őket is többször megszólították, kérték: kapcsolódjanak be a koncertbe. Nagy derültséget keltett egy kérdés, amikor is a banda egyik tagja megkérdezte: „Oldalt is jól hallani?” Aztán saját magának megválaszolta a feltett kérdést: „Ha nem, akkor jöjjenek le, itt úgyis jobban lehet hallani”. Milyen igaza volt…

[2006.04.24.]