Átértékeltem az életemet, már nincs hiányérzetem

- Úton-útfélen arról hallani, ha pénzről van szó, az emberek kevésbé adakoznak. Megcáfolja?
- Ez változó, annak kapcsán, kinek kell a segítség, és milyen formában szólítjuk meg őket. Amikor az Adományvonal indult, a hajléktalanok részére nem igazán adakoztak az emberek. Akkor mindössze 1,2 millió forint gyűlt össze. Gondolkodni kezdtem, hogyan kellene ahhoz fogalmazni, hogy ne nyűgnek vagy tehernek érezzék az utcán kéregető, alvó társaik sorsát. Ne ítéletek szülessenek, csak mert zavarba kerülünk a látottak miatt, hanem a jelenséget látva segítsünk, hogy segíthessenek magukon. Sikerült. Hatalmas sikerélményről számolhatok be. Az év első két hónapjában 9,9 millió forint érkezett a részükre. Kezdő energiát kell kapniuk, hogy képesek legyenek elindulni egy másik úton. Az adományozóknak sem azért kell adakozniuk, hogy elmondhassák magukról, mennyire fantasztikusak, hiszen segítettek. Aki rádöbben az adományozás valódi értelmére, máshogy lát majd dolgokat. Minél többen értik majd, annál nagyobb eredményeink lesznek, s nemcsak a gyűjtés terén.

- Az ember hogyan csöppenik bele a humanitárius tevékenységekbe. Hívják? Önként jelentkezik?
- Már korábban is gyűjtöttem a rászorulóknak, méghozzá gyermekétkeztetésre, a már többször említett ’92-es …neked című lemezem bevételének egy része oda folyt be. Pontosan tíz évre rá indult el az Adományvonal. Felhívtak. Milyen érdekes, azt hittem, az album kapcsán jutottam az eszükbe, aztán kiderült, ők erről nem is tudtak. Megtisztelő, hogy mégis rám gondoltak. Gyakorlatilag ugyanazon rendszer szerint kezdtek el dolgozni, mint én, csak nagyban és biztonságos alapokon. Minden adott az adományok felhasználásának teljes körű ellenőrzésére, ezzel a korábban sok sebből vérző adományozást végre sikerült felhozni a megbecsülés szintjére, és visszaadni a reményt, hogy rossz helyzetben igenis tudunk egymáson segíteni. Ilyen technikai háttér tudatában örömmel mondtam igent az együttműködésre. Engem rendkívül érzékenyen érint a rászorulók sorsa, gyorsan ráébredtem a saját pályámon, hogy mennyire egymásra vagyunk utalva. Az egyedül készítettem, én hoztam létre kezdetű mondatok a valóságban korántsem állják meg a helyüket, a produkciók mögött rengeteg az olyan láncszem, aki nélkül nem jöhet létre a teljes munka. Emberek, akik hírét viszik, akik segítenek abban, hogy nyugodtan tudjunk dolgozni, vagy csupán visszajeleznek, mondván, értik a szándékainkat. Akármennyire is fontos az individuum, egy ember egyedül nem képes mindent megteremteni, sok csatornán kell segítségnek érkeznie ahhoz, hogy megmutathassa önmagát. Rengeteg az olyan ember, aki akarva-akaratlanul segítette, vagy a mai napig segíti a pályámat. Sokuknak vagyok hálás. Olyanoknak is, akik nem is tudnak róla. Egy sofőrnek, akivel külföldre utaztam, amikor rosszul esett egyedül lenni, és ő jó beszélgetőpartner volt. Annak a lengyel tévés rendezőnek, aki a stúdióba érve olyasfajta energiát sugárzott felém, aminek köszönhetően életem egyik legjobb negyven percét produkáltam. Ezek kapcsán értettem meg, hogy az embernek, bármilyen fázisban, élethelyzetben is van, bárhogy is éli mindennapjait, szüksége van másokra ahhoz, hogy kiteljesedhessen.

- Mi az, ami önt leginkább zavarja most, 2006-ban? Amin szívesen változtatna, de nem tud.
- Nem hiszem, hogy van ilyen. Sok dolog rossz irányt vett, és sok a kétes felhang körülöttünk, hiba ezeket nem észlelni. Viszont észlelve nem megtenni a mi ellenreakcióinkat, még nagyobb hiba volna. Amíg a józanságunk megmarad, amíg nem a más által létrehozott helyzettől befolyásoltan és félelemben éljük az életünket, hanem mindent megteszünk azért, hogy környezetünket jobbá tegyük, addig nincs baj. Nem szabad elhatárolódni a rossztól, és törekedni kell a jóra. Sajnos vannak emberek, akik kevésnek érzik magukat ehhez, már nem hisznek semmiben, de szerencsére nem ez a jellemző. Az utóbbi időben találkoztam huszonéves újságíróval, akinek irigylésre méltó tartása van, és beszélgettem hatvanévesekkel, akik most döbbentek rá lehetőségeik tárházára, kezdeményeznek, dolgoznak, szakadatlanuk tesznek egy jobb élet érdekében. Lehet, nem olyan gördülékenyen mennek a dolgaink, ahogy elvárnánk, de a sok kicsi jó összességében előbb-utóbb majd hatalmas eredményre vezet.

- Szavai azt sugallják, hogy kizárólag akkor boldog, ha a környezete is az.
- Ez pontosan így van. Örülök, hogy észrevette.

(Puha József, Új Szó)

[2006.04.05.]