Hosszú volt a Groovehouse útja idáig

A Groovehouse talán jobb címet nem is választhatott volna nemrégiben megjelent nagylemezének. Nem is hinnénk, de az együttes idén 10 éves. Magyar zenekarok esetében mostanában ritkaság megélni ezt a kort. Van olyan, nem is kevés emberke, akiből tíz éve „sztárt” csináltak, 2-3 év után pedig hazaküldték kapálni és a végtelen szántóföldön száll az álma az egykori hírnévről. Na hála Istennek ez a Groovehouse esetében nem így történt. Az együttes működik töretlenül.

Ennek valószínűleg az is lehet az oka, hogy ők rájöttek egy nagyon fontos dologra. Mégpedig arra, hogy változni kell! Merthogy egy pár éve a zenekar változásokon ment át. Ugye a Groovehouse megalakulásakor egy, mondjuk úgy, hogy disco formáció volt, aki tingli-tangli dalaival hétvégente rendszeresen végighaknizta az országot, különösebb sikerek nélkül. Az egészből nem is lett volna semmi, ha nincs Judy és az ő különleges, rekedtes, egyedi hangja.

Aztán, jött a tudatosság, menedzsment és a nagy durranások. Biztosan mindenki emlékszik még a „Hadadí”- ra, vagy az „Ennyi az egész” és még sorolhatnánk a nótákat. Az évek mentek, a ráncok jöttek és a Groovehouse megérett. Manapság Judy és Zsolti egy komplett élőzenekarral koncertezik. Szerencsém volt egy fővárosi klubban végigélvezni egy klubkoncertet. Legnagyobb meglepetésemre - őszintén mondom, mind szakmailag, mind az átlagember szemével nézve - nagyon tetszett. Tehát „Hosszú az út” a disco muzsikától az igényes, igazi hangszerekkel játszott, igazi zenéig.

Újabb sláger?

Eme hosszabb lélegzetvételű bevezető után térjünk át a lemezre. Első dolog, ami megfog, az a lemezborító. Ilyen igényes munkát már rég láttam. Amin viszont meglepődtem, az a következő felirat a borító frontján: Rajta a tűz és víz című sláger. Hoppá! Sláger? Nem tudom, de nekem az a dal jelenti a slágert, amit az egész ország énekel, mindenki szeret és ha elkezdődik valahol, már az első ütemekből mindenki megismeri. Az biztos, hogy mára a sláger fogalma teljesen átalakult. Talán úgy mondanám ma, hogy az a sláger, amit az XY rádió rendszeresen, naponta többször a totális megunásig játszik. Hát ha ez a sláger, akkor az előbb említett nóta valóban kiérdemli ezt a jelzőt.

Végighallgatva a lemezt észrevehetjük, hogy a Groovehouse zenéjében a szintetizátorhangokat felváltotta a torzítós gitár, a dob loopokat pedig az igazi akusztikus, vagy akusztikus hatású dob. Nem kezdem el a track-eket végigelemezni, mert mindegyik dalról elmondható, hogy nagyon jól meghangszerelt, jól elénekelt számok. Judy éneklése, mint mindig, most is nagyon profi, Zsolti is a helyén búgja a nótákat.

Az sajnos nem mondható el a lemezről véleményem szerint, hogy sok sláger lesz róla. Nevezetesen én egy nótán sem hallom ezt. De ez nem biztos, hogy baj. Nagyon táncolni sem lehet egyik dalra sem (vagy lehet, hogy csak én nem tudnék). Ez sem biztos, hogy baj. Hölgyeim és uraim, meglepő dolgot fogok mondani: Ez zene! Hallatszik a lemezen, hogy igazi zenészek készítették, nagy odafigyeléssel. És még megfejelve az egészet azzal, hogy jó is.

Megmondom őszintén, rég hallottam már ilyet kis országunk előadói között. Ráadásul örök vesszőparipám, a keverés is nagyon-nagyon rendben van, úgyhogy komolyan mondom, hogy igazán meglepett ez a lemez. Talán az „Éld az életed” című nóta a lemez negatív pontja számomra. Ez nekem valahogy olyan semmilyen dal. A többi nótában meg mindenki megtalálhatja az aktuális lelkiállapotához illő dalt. Kicsit még mindig sok a szerelem, de hát ez egy örök téma. Ráadásul az ilyen szövegeket a zokniagyú ember is érti. Ez fontos momentum nálunk manapság, az agyzoknisodás korszakában.

Azért azt hozzá kell tennem, hogy első meghallgatásra nem tetszett a lemez. Az volt az érzésem, hogy jó-jó, de semmi nincs benne és nagyon erőltetett az egész. Már elkezdtem gondolatban összeszedni, hogy milyen negatív dolgokat fogok írni. Viszont másodszori hallgatásra már nem is volt olyan rossz. Harmadikra pedig már tetszett. Egyik barátom azt mondta egyszer, hogy az a jó lemez, ami elsőre nem tetszik. Ha többször meghallgatod, mindig találsz benne valami újat, ezáltal nem válik unalmassá. Ehhez persze az kell, hogy odafigyeljünk arra, amit hallgatunk. Na ez manapság nem nagyon van meg az emberekben.

Csak szóljon valami

Sajnos mára a zene fogyasztási cikké vált. A legtöbb embernek a zenehallgatás pótcselekvéssé fajult. Zenét hallgatunk vezetés közben, zenét hallgatunk palacsinta sütés közben, zenét hallgatunk szex közben, meg állandóan. Csak szóljon valami. És közben nem figyelünk a muzsikára. Hiába teszik bele szívüket, lelküket a dal elkövetői, hiába gondolkodnak egy- egy szólamon, egy-egy riffen, ezeket a dolgokat mi elengedjük a fülünk mellet. Nagy kár érte. Ha odafigyelnénk a zenére, sok zenekar lemeze nem Tesco-gazdaságos elven készülne. Ment ez nekünk valamikor, de hát ez a rohanó világunk egyik negatív velejárója lett.

Tehát végezetül kívánunk a Groovehouse lemezéhez többszöri odafigyelő meghallgatást, a füleinknek kinyílást, az agyunknak pedig anti- zoknisodást. Figyeljünk a zenére. Egy teljesen új világ nyílhat meg bennünk. És természetesen sok ilyen jó lemezt, hogy társadalmunk zenei morálját gyógyítsa.

Olvass tovább: Felépülés könnyítette, tagkilépés nehezítette a Groovehouse pályáját

-norro-

[2008.06.10.]