Elkészült a The Vines negyedik stúdiólemeze, amin Craig Nicholls énekes a 2002-es Highly Evolved album után először énekel ereje teljében, betegségéből véglegesen felépülve.
A The Vines sokáig az új évezredbeli new rock mozgalom egyik alappillére volt: a kritikusok olyan kortárs zenekarokkal tekintették őket a jövő nagy reménységének, mint a Strokes, a Hives és a White Stripes.
Ezt a debütáló High Evolved című lemezük alá is támasztotta: a megjelenésük évében több mint kétmillió példány kelt el belőle, ám nem sokkal ezután az együttes énekesénél, Craig Nicholls-nál Asperger-szindrómát diagnosztizáltak az orvosok (ez az autizmus felnőttkorban támadó, nagyon kritikus változata), ami rányomta a bélyegét a zenekar további karrierjére.
Ugyan 2004-ben és 2006-ban is adtak ki albumot, de a folyton rosszul lévő Nicholls-szal már nem voltak képesek arra, amire a Highly Evolved írásakor. Nagy szerencsére azonban úgy tűnik, hogy az énekesnek tavaly sikerült véglegesen felépülnie a betegségéből, így a nemsokára megjelenő Melodián ismét azt a Vines-t hallhatjuk játszani, akik 2002-ben mindenkit elkápráztattak.
Az előrejelzés biztató: pár külföldi kritikus már hallotta a lemezt, és arról számoltak be, hogy a bukolikus poptól kezdve a kicsavart pszichedélián át egészen a tépős rock ’n rollig minden hallható. A nemsokára kislemezen is megjelenő He’s A Rockerről pedig már most azt mondják, hogy a legjobb dal, amit a The Vines valaha írt.
The Vines: He's A Rocker
-neon-
[2008.10.09.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.