Meglestük Oliver!-t a Thália színpadán - képekben

Vasárnap este Dickens Londonjába repítette a nagyérdeműt a Szolnoki Szigligeti Színház vendégjátéka. Oliver!, így felkiáltójellel, a sikermusical zajos sikert aratott - megint. Részben megérdemelten, részben - nosztalgiára való tekintettel - szintén megérdemelten, még ha nem is minden tekintetben.

Pörgősen indult a lelenc-élet, egy seregnyi gyerek segítségével, akiktől megtudtuk, hogy a Dologházban bizony nincs repeta, még Oliver! (Törőcsik Gábor) számára sem. Szóval irány a temetkezési vállalkozó, még ha oly rövid időre is, hiszen innen is futni kell.

Egyenesen Dörzsölt (Puskás Peti) karjaiba, hogy aztán kezdetét vehesse egy szépnek induló kaland Faginnél (Vikidál Gyula), mely a nagypapa (Karczag Ferenc) ölelő karjaiban és mesés gazdagságú házában ér véget. Közben marad három halott; Nancy (Szegő Adrienn), Bill Sikes (Barabás Botond), és Sally (Császár Gyöngyi), valamint az örök túlélők, Dörzsölt és Fagin.

Persze a történet ennél sokkal több és mélyebb, megrázó és mulatságos egyszerre, kalandokkal és élettel teli – Dickens világa, mely egy nagyszerű zeneszerző (Lionel Bart) segítségével kelt életre a musical-világban is. Ebből azonban néhány dolgot nem sikerült közvetítenie az előadásnak, főleg ami a második felvonást illeti: kicsit összecsapták.

A díszletek olykor nem bíznak a mese hatalmában és a néző fantáziájában, máskor viszont szabadon lehet csapongani, látni, érezni és gyönyörködni. Vagy nevetgélni, hiszen Charley (Dósa Matyi), Dörzsölt és a többi gyerek akár a mai nagydumás kamaszok, együtt vannak „Barátok közt” és „Jóban rosszban” – bár a rosszban a végkifejlet szerint nem annyira igaz. Tán a barátság sem, de ez nem olyan egyértelmű a darabot nézve.

Olivert végig imádtam, viszont Dörzsöltet kevéssé, és azt sem mindig. Azt hiszem, ez leginkább Puskás Peti brillírozásának volt köszönhető; megragadó erővel állította színpadra a figurát, gyakran fel- felvillantva valamit egy alapvetően kedves fazon vívódásaiból, aki aztán cselekedetekkel egyszer sem igazolja, hogy valóban „jó” lenne, bár az ellenkezője sem bizonyosodik be. Szóval a végére nem szerettem, csak kedveltem – kicsit.

Szegő Adrienn Nancy-alakításáról Lucy (Jekyll és Hyde) ugrott be, szinte azonnal, talán mert túl közeli még a nyári élmény Siófokról. Ettől függetlenül tetszett, hiszen egy biztos: a szerepkör nagyon megvan neki, bár Nancy halála nem ütött meg annyira, mint Lucyé; ezért azonban nem Szegő Adrienn a felelős. Igazából a fejemet kapkodás közben nem volt túl sok időm érezni, azt is csak villanásszerűen, hála a felgyorsult eseményeknek.

Sajnos fénysebességgel érkezett el az előadás vége, csak a valódi katarzis késett, akarom mondani késik. Ettől függetlenül jól éreztem magamat, ami leginkább annak tudható be, hogy egy dologban biztos lábakon áll az előadás: fantasztikus gárdát sikerült összeszedni. Vikidál Gyula Fagin szerepében egyszerűen Vikidál Gyula volt, Fagin szerepébe bújva. Nekem tetszett, ahogy általában mindenki más is.

Ami még bánt: A Sally-fonal nagyon vékonykára sikeredett. Nem sikerült éreznem, így elfogadnom sem, hogy Sally miért is „gyónt meg” élete végén? Persze, mert az élete véget ért, lehetne mondani, de ez így üres és elcsépelt, valamint ennél a jelentéktelen kis cérnaszálnál, mint amit kapott, jóval többet érdemelt volna: hiszen kulcsfontosságú szerepe van.

Kevés volt, de megtörtént, nyugodj békében Sally, és ti is, többiek. Ha lesz még, megnézem, talán kevesebb elvárással és várakozással fűtötten, hátha akkor azt kapom, amit valóban nyújtani tud az előadás, mert amit nyújthatna, azt sajnos nem sikerült elérnie – nálam.

(Az előadáson készült képekért klikk a fotóra)

-Sík Bernadett-

[2008.10.22.]