Bele a Káoszba

Na azért annyira nem, de a Nightrage "Descent Into Chaos" című lemezét hallgatva van egy ilyen érzésem.

Bár ez az album nem egy ma született bárány (ezt érthetjük átvitt, vagy akár szószerinti értelemben is), mégis most ragadtam billentyűzetet eme pár sor erejéig! Azt hiszem, az előbbi mondatom némi magyarázatra szorul! Ugyanis, január 15-én (a Bolt Thrower koncerten) hallottam őket először, és le sem tagadhatom, az előadásuktól padlót fogtam! Ez az egyszerű tény okozza, hogy csak most jutottam el a lemez meghallgatásához.

Gondolom, te sem nagyon hallottál még róluk, de most így dióhéjba foglalva megosztok veled pár infót! A banda 2000-ben alakult, még Görögországban. Az eredeti felállásból csak a két gitáros maradt meg, Marios Iliopoulos (ex-Exhumation) és Gus G. (aki még a Firewindben és a Mystic Prophecyben is tevékenykedik). 2003-ban vették fel az első albumukat, már Svédországban. (De most ne gondolja senki azt, hogy egy tipikus göteborgi, death metal vonalon mozgó zenével van dolgunk, ez annál egy kicsivel több!) Az album Sweet Vengeance névre hallgatott, mely elég nagy nevekhez fűződik: Tomas „Tompa” Lindberg (ex-At The Gates) énekes, Tom S. Englund (Evergray) basszer és Per M. Jensen (The Haunted). Nem is értem, hogy hogy nem tudtam róluk korábban! Majd pár tagcsere történt a Nightrage életében, a dobok mögé Fotis Benardo (ex-Septic Flesh) és a négyhúroshoz Henric Carlsson került. Ezzel az összeállítással megalkották 2005. márciusában, a Descent Into Chaost. Most nem térnék rá egyből az album bemutatására, mert a mikrofon mögé, tavaly nyáron Jimmie Strimell lépett. Ezt azért tartom lényegesnek megemlíteni, mivel én már ezzel a felállással láttam zúzni a bandát. Jimmie éneke nem sokban különbözik elődjétől, mégis jobban befolyásolt a pozitív megítélésükben. De térjünk csak vissza az albumhoz, hiszen ebben a cikkben a Descent Into Chaos-nak jut a főszerep!

A főhősünk élethossza 42 perc, ami, így elég hétköznapinak tűnhet. Számomra speciel rövidnek, de mégis sikerült a korongra 12+1 számot felpasszírozni. Már maga a nyitótétel elég erőteljes: Being Nothing. „Tompa” nyers üvöltését, a cinek csörömpölése követi (ezt, most nem negatív értelemben használtam), majd elkezdődik egy kellemesen dallamos, death metal zúzda. Ne skatulyázzuk be rögtön ebbe a műfajba! Mint már említettem ez annál több! A szaggatós riffeket, Gus G. gitárszólói színesítik, melyeken elég erősen érződik a heavy metal hatása. Talán itt ki is emelhetném a Poems-t, valamint a Silent Solitude-ot. Az utóbbi egy középtempós, slágergyanús tétel. Sőt, „Tompa” hangja sem az a tipikus, hörgős, „haragszom mindenkire” hang (amihez már, hozzászokott a stílust jól ismerő fülem). Inkább, mintha nagyon rekedt torockkal üvöltene, ami nagyon passzol a zenéhez!

Jimmie a koncerten már valamelyest más stílusban adta elő az anyagot. Hard core dallamokat csempészett a dalokba, és szerintem dallamosabb részeket tisztábban énekelte. (Persze, ez csak a szubjektív véleményem! Nem vagyok énekes, hogy ítéletet mondjak bármelyikük javára!) Már készül az új album. Kíváncsi vagyok már! Vajon mi fog ebből kisülni?! A Frozen előtt sikerült rendesen beizzítania a rajongótábort, melyet akár közönségkedvencnek is nevezhetnénk. Az albumon a Dark Tranquillity acéltorka, Mikael Stanne segített be a refrénnél, „könyörgősen ható” hangjával. …És, ha már elfáradtunk a nagy zakatolásban, a vége felé megpihenhetünk az instrumentális szerzeményen, a Solus-on! De bizonyítékként, hogy nem ma született bárányokról van szó, még mi elött megállna a lemez, kétszer is a földbe döngölik a dobhártyánkat!

“Empty dreams.
Vacuous life.
Where in lies the truth?
Where is the world that we have dreamed of?”

Varjú Dávid

[2006.01.27.]