Páratlan hangú énekesek lesznek ma este Erdőhegyi Brigi vendégei
Ismét új ötletekkel állt elő Erdőhegyi Brigitta. Szolnoki Péterrel és Farkas Gábor Gábriellel fogott közös munkába. Ők lesznek a sztárvendégek a március 11-én Uránia Nemzeti Filmszínházban rendezendő Erdőhegyi Brigitta koncert-shownak.
A szépség és a remek énekes kapcsolata évekre nyúlik vissza, minden egy közös fellépéssel kezdődött, amikor duettet énekeltek.
- Nagy öröm volt Péterrel együttdolgozni. Szerencsére munkakapcsolatunk 2008-ban folytatódott, ekkor a Bizalom című dalomnak ő volt a zenei producere - mesélte Brigi, majd elárulta, hogy nem csak a hangját bírja a Bon-Bon együttes tagjának.
- Péter hangján kívül nagyon szeretem a zenei ízlését, ahol vannak kapcsolódási pontok az én zenei érdeklődésemmel és így örülök, ha lehetőségem nyílik a közös munkára. Remek élmény maradt, amikor elvállalta az általa szerzett és hangszerelt Bizalom című dal videoklipjében a szereplést. Nagyon jó szívvel gondolok erre vissza - mesélte az énekesnő, aki sokat nem gondolkozott azon, hogy ki legyen az egyik vendég.
- Hónapokkal ezelőtt álmodtam meg a Koncert-showmat és rögtön Szolnoki Péter jutott eszembe, mint sztárvendég. Megtisztel, hogy kérdés nélkül mondott igent. Páratlan hangja rögtön belekúszik a közönség szívébe és még az is lehet, hogy a fuvoláját is magával hozza, de ez legyen meglepetés!
[2011.03.11.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.