˝Zenei stílusok jönnek és mennek˝ -  Művészportré, Alba Hyseni énekesnővel

Alba zenéhez való kötődése, szeretete egészen kislánykorában kezdődött. Az iskolai rendezvények nem múlhattak el fellépései nélkül. Szép és egyedi hangjára már akkor felfigyeltek tanárai, szülei. Iskolásévei tanulással és az énekléssel teltek, közben dalversenyekre járt, és énekelt énekkarokban, kórusokban is... Életéről, pályájáról beszélgettem a művésznővel.

Már Tini lányként kereste a művészetvilága felé vezető utat. A mindennapos tanulás mellett, több nyelven írt verseket, esszéket és kritikákat, de ami még feltétlen idekívánkozik, hogy több nyelven beszél és ír. Ezt a sokszínűségét napjainkban is jól tudja kamatoztatni az angol dalszövegírásban, valamint a zenében. Nem vagyok egyedül, ha azt állítom, hogy hangja egyedisége, tökéletes nőiessége elvarázsol és megdobogtat sok - sok férfiszívet, de ugyanakkor a gyengébb nem képviselői is rajongnak hangjáért, öltözködésében megjelenítet egyedi stílusirányzatáért. Alba egy ízig, vérig kőkemény Nő, aki feltalálja magát Budapest zajában, nyüzsgésében. Tizenötödik éve él Magyarországon. Inner - Mission c. albumának nagyon jó anyagát többször volt szerencsém meghallgatni még a megjelenése előtt. Friend of Sorrow című dalának videóklipje pedig egyszerűen lenyűgözött.

- Pontosan hány éve is, hogy már itt élsz Magyarországon, és egyáltalán miért pont ezt az országot választottad?
- November 7 én lesz tizenötödik éve, hogy Magyarországon élek. Délszláv, azaz Jugoszláv háború ideje alatt jöttem Magyarországra. Ez volt az egyetlen olyan ország a Jugoszláv háború ideje alatt, amely nem vezetett be vízumot és határos ország is volt, de megjegyzem, a magyar barátainktól is sok jót hallottam az országról, és mindig is érdekelt a magyar nyelv. Szerencsére elég gyorsan meg is tanultam, és kilenc hónap elteltével már jól beszeltem magyarul. Az első kilenc hónapot a bicskei menekülttáborban töltöttem, sok másik, ex-jugoszláv menekülttel. - Gondolhatod, hogy nem volt könnyű. Embertelen körülmények között éltünk, rengeteg elkeseredett emberrel találkoztam mindenféle nációból.

- A háború maga a borzalom. Neked közvetlen van valami nagyon rossz emléked a délszláv háborúról?
- Albánként jövök Belgrádból, ahol életem nagy részét töltöttem a katasztrofális 1990-es években. Világosan megtanultam, hogy háborút bárhol, bármikor lehet szítani. Azt is megtanultam, milyen valószerűtlen, de ugyanakkor valóságos lecke az, hogy minél kisebb a háború valószínűsége, annál könnyebb azt kirobbantani, mert megelőzéséhez hiányoznak az általános és szerkezeti eszközök. Igen, életem nyolc évét a volt Jugoszlávia összecsapásaiban töltöttem. Hiszem, hogy ez volt a helyzet a volt Jugoszlávia minden háborújában. Azért törtek ki, mert nem kellett megtörténniük, egy olyan űrben, amelyben túl nagyhatalom összpontosult a kulcsszereplők kezében, míg ugyanakkor a hitetlenség, a zavar és a bizalmatlanság burjánzott a hatalommal nem rendelkezők és elsősorban áldozatul esettek körében. A háborúk (egy vagy több?) volt Jugoszláviában a „leendő államok” háborúi voltak a társadalom ellen. A probléma az volt, hogy túl sok „leendő állam” és csak egy társadalom létezett, mely utóbbit szét „kellett” szakítani. A kis és karikírozott államok, valamit a politikai elit és a háborús nyerészkedők lettek a háborúk nyertesei. Vesztesei pedig a társadalom, amelyet mesterségesen és fájdalmasan áldoztak fel a „magasabb rendű” nemzeti célok oltárán.

- Mennyire lehet a háborús eseményeket megmagyarázni, és egyáltalán felfogni, feldolgozni?
- Ezen sajnálatos események utólagos magyarázatai azzal az önigazoló feltevéssel kezdődnek, hogy a háborúk ésszerűek, előre meghatározottak és épp ezért megmagyarázhatók voltak. De a volt Jugoszlávia területén élő emberek nagy többsége számára a 80-as és a 90-es években ezek a háborúk nem voltak várhatók, ésszerűek és igazolhatók. Minél nagyobb a háború mellett szóló észérvek hiánya, annál nagyobb erőfeszítéseket tesz a média, hogy kitaláljanak párat. A média tulajdonképpen kulcsszerepet játszott a lakosság háborúra történő felkészítésében. A kollektív tudatot érveléssel, magyarázatokkal és a háború szükségességének és elkerülhetetlenségének igazolásával, valamint kétséges etikai mellébeszélésekkel bombázta. Minél gyengébben voltak a valódi érvek, annál erősebb volt a háborús propaganda. Logikusan a faji/etnikai összetűzések hátterében vallási feszültségeknek és/vagy megkülönböztetésnek kellene állniuk. Azonban egyik sem létezett ezek közül jelentős mértékben a volt Jugoszláviában, legalábbis bármely nyugati demokráciával összehasonlítva. A 70-es, 80-as és 90-es években a lakosság elsősorban ateista volt, és bármely köztársaságban – vagy tartományban – csak elenyésző mértékben létezett a kisebbségekkel szembeni bármilyen hátrányos megkülönböztetés.

- Véleményed szerint végül is mi vezetett az etnikai feszültséghez?
- Tudnod kell, hogy amíg a volt Jugoszlávia társadalma nagymértékben mentes volt az etnikai feszültségektől, az 1974-es alkotmánnyal kezdődött, szövetségből államszövetségbe történő átmenet vezetett az etnikai és nemzeti elit hatalomátvételéhez. Az 1980-as évek gazdasági válsága előre megjósolhatóan fokozta az etnikai feszültségeket, a más kultúrákban látható társadalmi mintákhoz hasonló módon. Ahogy csökkent az elosztható javak mennyisége, úgy nőtt a verseny az egyes darabok megszerzéséért. A 80-as évek végén már létezett a gyűlölet, amelyet a nehéz gazdasági helyzet és a nép elszegényedése szított, de az egyéb igazoló érvek még nem léteztek. Nehéz volt rövid idő alatt kitalálni a megfelelő előítéleteket – a szomszédokkal, unokatestvérekkel és barátokkal szemben. Ezért az egyetemes gyűlölködés történelmi magyarázatait vették elő, és egy sor régi és új beszámolóval erősítették meg őket. A II. világháború óta nyugvó ellenségeskedésekről szóló történeteket vettek elő és ismételgettek a médiában a tagadhatatlan történelmi igazságok álcája alatt. Ezek a történetek lassacskán átvették az irányítást a valóélettel kapcsolatos minden egyéb probléma: az éhezés, a rossz egészségi állapot, a rossz oktatási helyzet, a munkanélküliség és a hajléktalanság felett, hogy csak néhányat említsek neked.

Az interjú a következő oldalon folytatódik!

[2011.08.11.]