D. Nagy Lajosék tutira mentek

A Bikini tarolt a nyíregyházi FŐHÉ-n, március 23.-án, csütörtökön.

A Főhe vagyis a Főiskolások hete zárónapján a hatalmas tömeg a Bikini koncert miatt úgy fel pörgött, hogy nem érezte azt a jó pár mínuszt, amit én. Mentségemre szolgáljon, hogy épp csak megérkeztem és még nem volt időm meginni a minimális „fagyelűző” forralt boromat. Mint később kiderült nem is fogom, mert elfogyott. Maradtam a kis hubinál. Az életet vert belém és akkor: indulás a tömegbe!

Volt részem némi lökdösődésben, de végre elfoglaltam biztos helyem a harmadik sorban. Sörrel a kezemben, ami nem volt valami briliáns ötlet, mert ahogy a Bikini belekezdett a Sovány vigaszba az előttem álló lányka eszeveszett csápolásba kezdett és helyből a felét a bakancsomra löttyintette. Semmi baj-gondoltam - a maradékot húzóra lenyomtam és irány ugrálni.

D. Nagy Lajosék tutira mentek. Egy-két új szám is elcsattant a 2004-es Angyali üdvözlet albumról, de inkább a régebbi biztos befutó dalokat játszották. Olyan dalokat, amelyek ha nem is a fiatalságunkat jelentették, de akkora slágerek lettek, hogy még a mi tinédzserkori fejlődésünkre is hatottak. Azért is nem jelenthették a fiatalságunkat, mert legtöbbünk hátsófelén még elég masszívan ott tartózkodott a tojáshéj, amikor a Bikini már olyan számokat játszott, mint a Megüssem, vagy ne üssem vagy a Nehéz a dolga.

A hideg ellenére élvezték a koncertet
A zenekaron látszott, hogy a hideg ellenére élvezik a koncertet. Csillag Endre (gitár) arcáról le sem lehetet törölni azt az elégedett mosolyt, amit a közönség felé oly sokszor megvillantott. A csapat jó hangulata bombaként hatott a tömegre: egymás nyakába ülve ordítottuk hogy „… részegen ki visz majd haza…”. Kocsmai feldolgozásban: „… józanon nem megyünk haza…”.

Azért megvolt a kis romantika is az olyan számokkal, mint a Veled akarok, vagy az Ezt nem tudom másképp mondani… Szeretlek. A párok egymásra borultak és élvezték a zenét, de főleg egymást. Néhány hölgyeménynek csak a petrezselyemárulás maradt, de ők sem bánkódtak, mert a Legyek jó című örökzöldre végre rosszalkodhattak.

A koncert végén egy kicsit megijedtem, mert nem hallottam az „Adj helyet” című számot és csak annyit láttam, hogy a banda vonul le a színpadról. Kezdtem elszontyolodni, mert ez a kedvenc számom és mi az, hogy nem játsszák. Aztán megnyugodtam, mert a kitartó „Vissza, vissza” kiáltásokra a zenekar visszatért. A bő másfél órás koncert illő befejezéséhez egy emberként énekeltük, hogy „… meztelen válladhoz érjen a vállam, engedd, hogy megkívánjam…”

Aztán mindenki a legnagyobb elégedettséggel távozott. Valakik haza, valakik (köztük én is) pedig a közeli kocsmába, ahol megbeszélhették, hogy „Fúúú, de nagyon állat volt ez a koncert”.

Izsó Júlia

[2006.03.26.]