˝Durván koncertfüggő vagyok.˝ - interjú a Napkutya énekesnőjével
Korábban már írtunk a Napkutya zenekarról, azonban most jött el az idő hogy egy kicsit még jobban megismerkedjünk ezzel a formációval. Kollégánk Nagy Amarillisz, énekesnővel beszélgetett mindarról, ami a Napkutya éltében fontos és jelentős.
- Ilyen különleges hangszínnel hol bujkáltál eddig? - Köszönöm a bókot. Durván koncertfüggő vagyok, így mióta az eszemet tudom, mindig színpad közelében voltam, igaz a másik oldalon. Gyerekkorom óta tanulok énekelni kisebb-nagyobb megszakításokkal, de sosem éreztem késztetést arra, hogy ezzel bármit is kezdjek. Sőt, az a gondolat, hogy kiállok egy színpadra, ahol engem figyelnek, inkább ijesztő volt számomra, mintsem csábító. Aztán, egyszer csak megfordult a világ. Azt hiszem, későn érő típus vagyok…
- Rendesen megfordulhatott, hiszen egyből egy profi zenekarban élén debütáltál. Kezdő énekesnők csak álmodnak ilyen lehetőségről… - Igen, néha még én sem igazán értem, hogyan kerültem ide. Azért ez jellemző rám… A Napkutya valóban hatalmas ugrás, de alapvetően szeretek ugrálni… Szerencsére a zenekar vezetője, Opi (Oplasznik Péter) is ilyen. Éppen egy éve beszéltünk először a közös munka lehetőségéről - ugyan csak feltételes módban -, de azonnal úgy éreztük mindketten, hogy ebből valami igazán jó dolog lehet, így alig egy héttel később bele is vágtunk. Opi tiszta energia, igazi frontember, rengeteg ötlettel, tapasztalattal. Bár mindketten eléggé impulzívak vagyunk - mégis vagy éppen ezért -, óriási összhangban tudunk működni együtt, ami fontos, hiszen mindketten frontszerepben vagyunk a zenekarban. Rengeteget tanulok tőle nap mint nap, és nem csak zenei téren. A belém fektetett bizalma pedig mindamellett, hogy nagyon megtisztelő, rendkívül motiváló is. Igen, ilyenről valóban csak álmodni lehet, és nem csak kezdőként!
- És a többiek, csendes háttérzenészek? - Nagyon nem… Rajtam kívül mindenki profi zenész a bandában, nagy koncertrutinnal. Knapp Zoli elképesztően precíz, zseniális dobos, nem mellesleg kiválóan utánozza a kutya vonyítást. Szuszi (Szusza József), a basszerosunk laza, lendületes srác, néha olyan, mint egy kitörni készülő vulkán, máskor pedig mint egy hömpölygő lávafolyam. Feltcher, a szintisünk látványban lemos mindenkit a színpadról. Igazi nagydumás, egész estét betöltő gesztikulációval. Nagyon mókás dolgok szakadnak ki belőle próbákon, koncerteken. Vele szemben a legnagyobb félelmem az, hogy egyszer mikrofonhoz jut és a koncert átvált egy végeláthatatlan stand up comedy-be. Úgyhogy nagyon él a csapat, senki sem nevezhető csendes háttérzenésznek.
Az első hivatalos klip:
- Még csak néhány koncert van a hátatok mögött, mégis már a második saját klipetek jelent meg a múlt héten, ráadásul szinte azonnal ellepte a legnagyobb közösségi portál üzenő falát. Boldog-boldogtalan megosztotta, elég komoly nézettséget generáltatok néhány nap leforgása alatt. Nem nagy lutri befektetni egy klipbe egy még ennyire friss bandának? - Hiába koncertezik egy zenekar, ha senki nem ismeri, akkor senki sem megy el a koncertjére. Na jó, persze a barátok és a család ott lesz, de ennél azért mi nagyobbat álmodtunk… Amíg nem játssza a rádió és/vagy a tv a dalainkat, addig ezeken a klipeken keresztül érhetjük el a leggyorsabban és a leghatékonyabban a célközönségünket. Szerencsénkre találtunk egy fiatal filmes csapatot, a Paulvisiont, akik szépen és lelkiismeretesen dolgoznak. A klip egyébként kifejezetten alacsony költségvetésből készült. A helyet a stáb jóvoltából ingyen kaptuk a forgatásra, a szereplők pedig közeli jó barátaink, családtagjaink, na és (most figyelj!) néhány rajongónk – merthogy már ilyenünk is van, plusz az én felülmúlhatatlan, hihetetlen színészi vénával megáldott kutyám. Ők szintén ingyen jöttek. Jó hosszú a stáblista, így nem is mennék bele mélyebben a részletekbe, de egy valakit feltétlenül kiemelnék, mégpedig Varga Livius-t! Aki figyeli az ő munkásságát, tudja, hogy nagyon sűrű a „táncrendje”, már csak ezért is óriási megtiszteltetés, hogy közreműködött a klipben. Nagyon élveztük az egész forgatást. A szereplők mindannyian zseniálisak voltak. Rengeteg mókás pillanat volt, a forgatás nagy részében sírva röhögött az egész brigád. Azt gondoltuk, hogy eleinte beindul majd a számláló, hiszen sok szereplőhöz sok barát és családtag tartozik, akik biztosan megnézik majd, de ilyen magas nézettségre azért nem számítottunk.
- Egy mondat erejéig térjünk ki Liviusra. Van valami összefonódás a Quimby-vel vagy a Kutya Vacsorájával, vagy milyen apropóból került be a klipetekbe? - Nem, nincsen ilyen jellegű összefonódás. Ismertük a Liviust és - mint kutya a kutyát - megkértük. Tök jó fej volt, azonnal igent mondott, mi pedig örültünk, mint gyerek a vattacukornak.
- Jól értettem, hogy nem játszanak titeket a rádiók? Megesküdtem volna, hogy néhány számotokat már halottam itt-ott. - Azért ez így, ebben a formában nem teljesen igaz. Játszottak már, de úgy tűnik, ahhoz hogy rotációba kerüljünk, még érnünk kell. Ez van. Addig marad ez az út. Mindenesetre azért írjuk sorban a dalokat, negyedévente pedig bepróbálkozunk a rádióbarát darabokkal. Azt gondolom, hogy a Napkutya hangulata, szemlélete és mondanivalója abszolút pozitív és mindig aktuális. Bízunk benne, hogy egyszer majd úgy ítélik meg a döntéshozók, hogy beleillünk a műsorrendbe.
- Úgy legyen! Most, hogy a klippel ilyen sok embert elértetek, a koncertezés is jobban beindul? Hol láthatunk, hallhatunk Napkutya üvöltést a közeljövőben? - Legközelebb február 15-én az Old Man’s pubban játszunk, majd március 2-án Nagykovácsiban lesz egy igazán különleges, ülős-beszélgetős-zúzós koncertünk. Plusz, ha minden igaz, május elejéig folyamatosan lesz minden hónapban minimum egy bulink, utána pedig kezdődik a fesztiválszezon. Reméljük, hogy a legtöbbön már nem csak látogatóként leszünk ott.
Hírek
